„Isten az Úr és megjelent nekünk…”
Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus 2013.01.05. 19:52
A keresztény liturgikus év két nagy ünnepkört foglal magába. Az egyik fő témája Krisztus eljövetele, a másik pedig az „ünnepek ünnepéhez, a Húsvéthoz kapcsolódik.
Ennek folyamán emlékezünk meg az Úr szenvedéseiről, haláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről és a Szentlélek eljöveteléről. Az alábbi sorokban az első ünnepkör egész létünket meghatározó üzenetére szeretném felhívni a figyelmet.
Isten emberré lett és kijelentette magát nekünk. Erről két nagy ünnepen emlékezünk meg, hiszen ez a karácsony és a vízkereszt lényegi tartalma, bár ezt mindkét ünnep más-más szempontból mutatja be. A két ünnep közül a karácsonyt mindig fenyegeti az a veszély, hogy a „szeretet ünnepeként” kedves családi eseménnyé változtatjuk, ahol az ajándékozás és az édességekben való tobzódás játszik fő szerepet. Könnyen elfelejtjük az ünnep lényegét, és sokszor csak a jászolban fekvő kisbabához, az édes kicsi „Jézuskához” fűződő szentimentális érzések maradnak meg bennünk. Pedig sokkal többről van szó. Ami Betlehemben történt – amint liturgikus himnuszaink megfogalmazzák – megrendítő és dicsőséges titok volt és az is marad: az örök Isten-Ige megtestesült és emberré lett. Isten Fia személyében belépett ebbe a világba, része lett a világnak. Ez az állítás a keresztények hitének sajátos tartalma. Isten, akiben hiszünk, nem valamilyen mozdulatlan, tőlünk végtelenül távollevő, a világ menetével és az ember sorsával nem törődő személytelen erő. A mi Istenünk a szeretet Istene, aki Krisztusban belépett a mi időnkbe, egy lett közülünk. A Megváltó másik neve Emmánuel, azaz velünk az Isten.
A másik nagy ünnepen, mely egyházi énekeink szerint fényesebb és dicsőségesebb, mint az előző ünnep, arra emlékezünk, hogy Krisztus a Jordánban való keresztelkedésekor kijelentette magát az embereknek, a világnak, az egész teremtésnek. Ezen a napon nyilatkozott meg a világon a lényegfölötti Szentháromság titka, ezen a napon tudhattuk meg, hogy Krisztus egyike a legszentebb Háromságnak, ő „az Atyával és a Szentlélekkel együtt dicsérendő.” Éppen ezért vízkereszt ünnepét hivatalosan Theofániának (Isten megjelenése) nevezzük.
Vízkereszt másik nagy tanítása az anyagvilág keresztény szemléletét érinti. Általános tapasztalatunk, hogy az Egyház életünk megszentelésére különböző anyagi valóságokat, pl. vizet, olajt, kenyeret és bort használ. A keresztségről szólva az Úr Jézus azt mondja, hogy az embernek újjá kell születnie vízből és Szentlélekből. A kérdés az, miért vízből? Miért függ az egyes hívő és az egész Egyház élete az anyagtól?
Ha nyitott szemmel olvassuk a Szentírást, megérthetjük, hogy a lélek és az anyag közötti ellentét ismeretlen a Bibliában. Isten egész teremtése – úgy az anyag, mint a lélek – jó. Sőt Isten, megtestesülvén Fia személyében, maga is anyagi létezést vett fel, hogy az anyagot magához emelje, színében átváltoztassa és jelenlétének helyévé, szentséggé tegye.
Krisztus belépett a Jordánba, hogy megszentelje a vizek természetét, s így helyreállítsa Isten és a világ helyes viszonyát, melyet a bűnbeesés lerontott. A megszentelés által a víz, ami a Biblia kezdő szavai szerint az élet forrása, újra a Szentlélek kegyelmi jelenlétének hordozója lesz és újjászületésünket és megszentelődésünket szolgálja.
A karácsony és a vízkereszt ünnepe kinyilatkoztatja nekünk a keresztény hit kozmikus, az egész világmindenséget magába ölelő szempontját. Ezt is ki kell hangsúlyoznunk, hiszen korunkat szélsőséges individualizmus és önzés jellemzi még vallási térén is. Időnként az egyéni üdvösség kérdése oly erős hangsúlyt kap, hogy elfelejtjük, az üdvösség feltétele a teremtés helyreállítása: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…”
A kozmosz szó eredeti jelentése szépség, ékesség, s utal arra a szépséges egészre, ami a világegyetem. A világ Isten teremtménye, ami szépségével is hirdeti az ő dicsőségét, és kinyilatkoztatja az Urat az embereknek. Karácsony és vízkereszt ünnepén a világ újra Isten világaként mutatkozik meg nekünk. Krisztus kijelenti magát a mindenségnek, s leszállva a Jordán vizébe visszaállítja az anyag eredeti rendeltetését. Az Úr ezáltal teszi lehetővé, hogy a szentségekben anyagi valóságok – víz, olaj, kenyér és bor – által Istennel lépjünk kapcsolatba. Isten ezek felhasználásával munkálja az üdvösséget. A keresztényeknek ezért emlékezniük kell arra, hogy ők az egész világ érdekében minden Szt. Liturgián felajánlják a teremtést Istennek: „Tieidet a tieidből néked ajánljuk föl mindnyájunkért és mindenekért.” Ezzel kinyilvánítják, hogy Isten szereti a világot, s az akarja, hogy a bűntől megszabadulva újra Isten és az ember közösségének eszköze legyen.
|