A víz a földi élet hordozója, forrása. A kereszt az örök élet záloga, „az új Élet Fája”. Vízkereszt = Az égi élet és a földi élet találkozik. Ez égi átjárja a földit és azt megszentelve alkalmassá teszi az örök távlatokra.

            Azt énekeljük az ünnep előtt, hogy „Fényes volt az előző ünnep, de még fényesebb a következő…”. Lehet fényesebb ünnep a Karácsonynál? Érzelmileg hangoltabb nem, de tartalmában mélyebb, igen. Hasonlítsuk össze a kettőt. Szertartásunk is ezt teszi.

            Vízkereszt tehát nem érzelem. A felnőtt Krisztus jelenik meg. Megjelenéséről mindenki tudomást szerez. Nincs titkolózás, árnyék, félhomály, mint karácsonykor. Keresztelő János bemutatja Jézust, az Isten pedig kijelenti magát, hitelesítve János szavát. Bármennyire szép is volt tehát karácsony hangulata, nem szabad ott ragadnunk. Fel kell nőnünk Jézussal. A felnőtt Krisztusra kell összpontosítanunk. Betlehemből Júdea sivatagjába böjttel és imádsággal lehet eljutni. Ezért van Vízkereszt viliáján böjt. Régebben szigorú böjtöt tartottak ekkor. Ha jól böjtöltünk és imádkoztunk, akkor mára mi is odaértünk a Jordánhoz.

            Mit látunk? Az ikon segít jól látni az eseményt. Nem csak azt ábrázolja a szent ikon, ami a Bibliában le van írva Jézus kereszteléséről, hanem hozzáteszi az egyház hitét. Századok hite adja a színeket, formákat, alakítja ki az ikonon az arányokat. Így lehetséges az, hogy amíg a karácsonyi ikonon Mária tölti be a kép meghatározó központi helyét, - hiszen a megtestesülésben neki nagyon nagy feladata volt - és Jézus alakja eltörpül mellette, addig a vízkereszti ikonon már Jézus a központi alak. Ráadásul a festő nem tartja be az anatómiai szabályokat. Aránytalan Jézus teste. Ezzel jelzi – a festészet nyelvén, hogy akit ábrázol, az több, mint ember.

            A Jordán feltornyosuló hullámai szimbolizálják azt, amit úgy éneklünk, hogy „a Jordán visszafordult”. A bűn által rossz irányba induló emberi élet most visszafordul, és jó irányba, az Isten felé veszi útját. Jézus alámerülésével megszenteli a vizeket, az életet átjárja Isten jelenléte és ereje.

            A parton az Előhírnök alakja látható, de kisebb, mint Jézus. Mellette egy fa, gyökerén egy fejsze. János tanítását szimbolizálja így az ikonfestő: „a fejsze már a fák gyökerére tétetett. Kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem.” Minden élettel felelősek vagyunk Isten előtt. Teremjük tehát a hit és a jótettek gyümölcseit.

            A karácsonykor örömhírt vivő angyalok most kendőt tartanak a vízből kilépő Jézusnak. Életük lényege a szolgálat. Itt, most, így szolgálnak. A karácsonykor a csillag sugarában megjelenő galamb, a Szentlélek jele itt már valóságosan leszáll Jézusra és – mintegy pecsét - rajta is marad, ezzel hitelesítve őt. Itt már nem a barlangot világosítja meg, hanem az emberi elmét, hogy értsék Isten nagy tetteit, felismerjék küldöttét.

            Soha ilyen mélyre nem hajolt még az Isten a történelem során, mint vízkeresztkor. Ezt jelzi a vízszentelés szertartásában a vízbe merülő hármas gyertya. A Szentháromság ereje járja át a világot. Nem csak az embert, hanem az ő életterét, az értelem nélküli világot is, hogy segítőnk legyen az örök életre. Ezért indulunk el a házak megszentelésére, jelezve azt, hogy Isten ott van, ott kell, hogy legyen életünk legkedvesebb terében, a házunkban is. Boruljunk le mi is, oly mélyen, és akkora alázattal, amellyel Jézus hajtotta meg fejét keresztelője előtt. Fogadjuk el őt azzal a lelkülettel, amellyel Keresztelő János közeledett hozzá. Engedjük, hogy növekedjék bennünk.