A gyerekek elgondolkodtak. Beáta arra gondolt, neki a jóból jutott több. Ment a tanulás, jól telt a szünidő, még egy kedves fiúval is megismerkedett. Dénes nem a jót tartalmazó zsákba nyúlt gyakrabban az elmúlt évben. Sokszor elcsavargott, barátaival gyakran okozott bosszúságot másoknak. Sokat veszekedett szüleivel, elhanyagolta a tanulást, még a templomba is ritkábban jutott el. Ildikónak felemás lett a mérleg. Betegeskedett, összeveszett barátnőjével, de ment a tanulás, és egy nagyon jó baráti körbe sikerült bekerülnie.

            Nézzünk be most mi is gondolatban házunk ablakán. Vajon mit látunk ott: Volt e benne békesség tavasszal, nyáron, ősszel? Hallgatózzunk egy kicsit. A saját házunknál ez nem illetlenség. A szeretet, a béke, vagy a harag, a gyűlölet hangjai hallatszanak e ki? Képes voltam e indulat nélkül beszélni szeretteimmel? Volt e időm imára amikor egyedül voltam? Tudtunk-e együtt imádkozni feleségemmel, gyermekeimmel? Tudtam-e áldozatot hozni szeretteimért?

            De ne csak a házunk ablakán kukkantsunk be. Mit látok munkahelyemen, iskolám ablakán betekintve. Ugyanaz az ember vagyok? Vagy két énem van? Két szókincsem, két természetem? Milyen a munkám, a tanulásom? Ha betekintek a templom ablakán, vajon hányszor látott az elmúlt évben? S amikor itt voltam, csak testben voltam itt, vagy lélekben, figyelmemmel is? A jóért adjunk hálát. A rosszért kérjünk bocsánatot.

            Ma egyikünk sem jött ide üres kézzel. Láthatatlan bőröndöt szorongatunk. Ti tudjátok, mi van az elmúlt esztendő bőröndjében?. Tragédia lenne, ha üres lenne, vagy ha olyan kacatok rejtőznének benne, amelyek Isten és ember előtt is értéktelenek. Nyissuk ki elmúlt esztendőnk bőröndjét. Rossz szokásainkat rakjuk ki belőle. Ne vigyük át a jövő évre. Boldog szilvesztere és új éve annak lesz, aki a szeretetet, megbocsátást, türelmet, jótettet hagyja benne.

            Mindannyiunk bőröndjében vannak olyan részek, amelyeket szívesen letagadnánk. Michelangelo, amikor a Sixtusi kápolna mennyezetét festette, és az utolsó ítélet képein dolgozott, összeütközésbe került a szertartásmesterrel, aki be is árulta a pápánál. „Ezek a képek nem valók templomba! „– mondta. Amikor ezt megtudta a Művész, a maga módján állt bosszút. Odafestette az elégedetlen szertartásmestert is a képre, nagy szamárfülekkel, amint az ördögök éppen a pokol tüzére hajítják. Persze újra panaszt tett a pápánál. III. Pál pápa szelíden csak ennyit mondott. „Kedves Barátom! A mennyországban még csak-csak van némi protekcióm, de a pokolban nincsenek ismerőseim. Nem tudok neked segíteni.”

            Életünk festményét mi festjük, örök sorsunk rajtunk áll. Minden nap, egy-egy ecsetvonás az örök élet palettáján. Tartsunk lelkiismeret vizsgálatot az év utolsó napján. Ha hibáztunk, kérjünk bocsánatot. Ha elolvassuk figyelmesen az újszövetségi szentírást, azt látjuk, hogy Jézus nem a bűnbánó bűnösöket ítéli el. Nekik megbocsát és segít talpra állni. (Ld. Zakeus, házasságtörő asszony, Bűnbánó Magdolna, Tékozló fiú, jobb lator. Azokat szidja, akik magukkal elégedettek, másokkal szemben viszont elítélők (farizeusok, írástudók).

            Mérjük ma magunkat Isten mércéjével. Álljunk a képzeletbeli lelki ajtófélfához, és nézzük meg, növekedtünk e ebben az esztendőben? Akarj többet a következőben magadtól, és kérj bátran többet Istentől is. Bízd rá magad és tieidet. Ezzel a lelkülettel énekelhetjük a szertartás végén: Isten Áldd meg a magyart!