„Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat”
Minyóczki Csaba 2012.12.14. 11:19
Avagy mi a közös egy karácsonyi hadgyakorlatban és egy mesében?
Mi a közös Máriapócsban és Sajópálfalában? – ez a kérdés akár egy kvízműsor feladványa is lehetne.
Sok mindent tudnánk mondani, és hosszú is lenne mindezt felsorolni. A közös vonások száma ismét bővült eggyel. November 23-25. között a sajópálfalai zarándokház adott otthont az ide őszi KEFIT-es lelkigyakorlatnak.
Emlékszem, hogy az első alkalommal – amikor még a szervezők sem tudták, mi is lesz ebből a kezdeményezésből – mennyi furábbnál furább gondolat keringet bennem. Hogy akkor most mi is ez, több mint egy sima lelkigyakorlat??? És akkor még hol voltunk attól a bizonyos mondattól, hogy „rajzolj egy fát”... :) Aztán szépen lassan és biztosan, összerázódott ez a kis csapat. Mára pedig már a 2. születésnapján is túl van a KEFIT.
November 23-25. ezt a dátumot szerintem sokan – köztük én is – már jó előre bevésték a naptárba, és mint a kisgyermek az ünnep előtt, mi is számoltuk a napokat, hogy mennyit kell aludni még a KEFIT-ig. Nagy örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy ezúttal Sajópálfalán lesz a lelkigyakorlat, aki pedig vezeti: Demkó Balázs atya egri szervező lelkész.
Péntek délután Polgári László, sajópálfalai parókus atya fogadott minket a zarándokházban, aki jó házigazda módjára az egész hétvége folyamán oda figyelt ránk, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben.
Mi „régiek” viszontlátás örömével köszöntöttük egymást, hisz rég találkoztunk személyesen. Bár hála a technika csodálatos vívmányainak, mondhatni napi kapcsolatban vagyunk egymással. De azért az mégis csak más, amikor „kézzelfoghatóan” ott van veled szemben a „másik”, hallod a hangját, látod a mosolyát, meg tudod ölelni, vagy csak barátilag hátba veregetni.
Ahogyan örültek egymásnak a „régiek”, olyan szeretettel fogadtunk az új „jövevényeket” is. Mert hála Istennek egy–egy ilyen alkalomra nem csak azok jönnek el, akik már voltak a KEFIT-en, hanem mindig sikerül jó mágnes módjára bevonzani másokat is. A péntek este, mint egy megadva az egész hétvége irányvonalat Balázs atya egyenest a közepébe vágott a dolgoknak.
Péntek este két meghatározó karácsonyáról mesélt Balázs atya. Az egyik karácsony a hadsereghez kötődik, amikor is a karácsonyt ünneplés helyett kemény hadgyakorlattal töltötték. A másik karácsony a Rakacán eltöltött időszakhoz kapcsolódott.
Az elmélkedés után Balázs atyánál lehetőség volt gyónásra, illetve személyes beszélgetésre. A többiek pedig a késő éjszakába nyúlóan beszélgettek a hallottakról, valamint arról, hogy mi minden történt velünk, amióta nem találkoztunk.
A szombati nap egy reggeli liturgiával indult, amelyen a sajópálfalai hívekkel együtt vetünk részt. Nagyon megnyugtató érzés volt ott lenni, és leülni a templomban, részt venni a Szent Liturgián. „Uram, jó nekünk itt lennünk” – jutott eszembe a szentírási idézet ott a templomban. A reggeli után elmélkedés következett. Az elmélkedések után imaórát végeztünk a templomban Balázs atya vezetésével. Ebéd után egy kellemes kis sétát tettünk a faluban mintegy testi felfrissülés gyanánt. A délután folyamán, továbbá az elmélkedések közti szünetben, és az elmélkedés után ismét lehetősség volt gyónásra, illetve lelki beszélgetésre. Az elmélkedések fő irányvonala mi más is lehetett volna, mint a Karácsony és az arra való készülődés. Balázs atya emellett még sok más érdekes, fontos és komoly témát érintett. Erről hosszú-hosszú oldalakat lehetne írni, de akkor sem tudnám visszaadni azt a sok - sok mindent, ami elhangzott. Ehhez akkor és ott kellett jelen lenni, testben és lélekben egyaránt és figyelni, figyelni, figyelni, és hallgatni.
Nem túlzok, ha azt állítom voltak olyan percek, amikor tátott szájjal hallgattuk az atyát, és szinte ittuk a szavait, közbe szólni se nagyon mertünk.
A telésesség igénye nélkül néhány dolgot említenék. Szó volt többek között arról, hogy a keresztény ember egész földi életének egy lelkigyakorlatnak kellene lennie. Isten nemhogy csak „odafigyel” a kéréseinkre és meghallgat, de nem is „felejti el” kéréseinket. Istentől eltávolítanak minket a saját természetünk, a rossz szokásaink, a démonok, ezek ellen mind-mind küzdeni kell. A karácsony kapcsán részletesen elemezte Balázs atya a karácsonyi ikont. Ahhoz, hogy Jézus hozzánk is el tudjon jönni, bennünk is megszülessen, nekünk a saját szívünkben és lelkünkben kell, hogy szállást készítsünk.
Szó volt Jézus második eljöveteléről is, amelyhez nap, mint nap közelebb kerülünk, s bár nem tudhatjuk sem az időt, sem az órát, de nekünk mégis készen kell rá lennünk.
Hallhattunk még arról is, hogy a Szűz Mária jelenések, könnyezések is mennyire fontos, és figyelmeztető jelek. Szintén a teljesség igénye nélkül : 1830, Párizs, Csodás-érme, 1846 La Salette, 1917 Fatima, 1964 Garabandal, 1981 Medjugorje, 2008 Gyergyószentmiklós stb.
Mennyi csodálatos dolgot ad nekünk – akár egy fűszálban is – a mi Istenünk, és mi elmegyünk mellette is, és a csodák mellett is anélkül, hogy észrevennénk. Szó volt a védőszentek fontosságáról is, hogy akinek esetleg nem lenne, az válasszon magának, mert egy jó védő szent sokat tehet az ember érdekében.
Az elmélkedések közti szünetben, illetve az este folyamán, akiknek volt kedvük hozzá próbára tehették „csocsó” tudásukat is. Az utolsó késő délutáni elmélkedés után, immár Polgári László atya vezetésével – mivel Balázs atyának vasárnapi teendő miatt haza kellett térnie –, Akatiszthoszt végeztünk a templomban. A szombat este, ill. éjszaka kötetlen beszélgetéssekkel, énekléssel telt el.
Vasárnap reggel Polgári László atya vette a fáradságot és nem kevés elfoglaltsága, feladata mellett szakított ránk időt. Először egy kis játékkal ébresztette fel kissé fáradt figyelmünket László atya. A játék az ötödölő/amőba volt (ki, hogyan ismeri). De! Ezúttal a feladat az volt, hogy minél hamarabb töltsük ki a rendelkezésre álló sorokat. A „beidegződés” miatt, és mert lehet kissé még álmos volt a társaság, a játékosok a hagyományos módon vágtak neki a feladatnak. Az eredmény: az egyik fél nyert, a másik veszített, de a sorok teljes kitöltése nem sikerült. Miért? Mert a játékosok egymásra figyeltek és ahelyett, hogy egymásra figyeltek volna – közösen teljesíthették volna a feladatot – egymásnak raktak „keresztbe”. Tanulság az életben ne azon igyekezzünk, hogy a másiknak „keresztbe” tegyünk, hanem azon, hogy együtt oldjuk meg az előttünk álló feladatokat, „töltsük ki a rendelkezésre álló sorokat”. A játék után egy tanulságos mesét hallgathattunk meg; Lázár Ervin: A csodapatika című művét. A mese után több értékes gondolatot kaptunk az atyától, és egy olyan mondatot – mintegy tanulság gyanánt –, ami ebéd utánra már kis túlzással szállóigévé vált. Amikor az óriásinak látszó napi dolgaink után rohanunk, álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, hogy ugyan „Hát mi ez az örökkévalósághoz képest?”
A házigazdánktól a hétvége folyamán egy nagy doboz könyvet kaptunk, amelyből mindenki kedve szerint válogathatott. Értékes kincsekre bukkantunk.
Sajópálfaláról szólva, meg kell említenünk a falu görögkatolikus templomát a könnyező Szűz Mária kegyképpel. Ez a kegykép 1717-ben hullatott véres könnyeket. Felemelő érzés volt ez előtt a kép előtt végezni szombat este az Akatiszthoszt. Ami ezzel az imával zárult:
Pálfalai Boldogasszony!
Jóságos oltalmazó, anyai kéz!
Jutalmazd meg Érted állandóan fakadó szeretetünkért a Tehozzád járó buzgó híveidet. Ezer hívőkkel e kép előtt imádjuk a felséges Istent az istenanya nagy tiszteletével, kitől kérjük, hogy ne szűnjön esedezni érettünk bűnösökért, a mi nagy ínségeinkben. Ámen. (imádság 1863-ból)
Zárszóként – mindannyiunk nevében – szeretném megköszönni mindazoknak segítségét, lelki és nem utolsó sorban anyagi támogatását, akik nélkül nem lehetett volna megtartani ezt a lelkigyakorlatot. Köszönjük Demkó Balázs atyának az értékes gondolatokat, s mind azt az időt, amit nekünk szentelt. Bízunk benne, hogy még máskor is sor kerül erre.
Külön köszönet a Miskolci Apostoli Exarchátusnak, és Orosz Atanáz püspök atyának az anyagi támogatásért. Köszönjük Polgári László atyának, és zarándokház dolgozóinak – Pista bácsinak, és Ilikének – is, hogy meleg szeretettel fogadtak minket. Ott létünk alatt nem szenvedtünk hiány semmiben, mintha csak otthon lettünk volna. Remélem lesz még rá módunk, hogy ismét találkozzunk Sajópálfalán, szerintem „volna rá igény…” J
Jár a köszönet azoknak is, akik, ha csak egy fohász erejéig is, de imáikkal „segítették”, „támogatták” a KEFIT-et.
S ne feledkezzünk meg a Legfőbb Támogatónkról sem, Aki nélkül semmi sem lett volna, mert neki tarozunk a legnagyobb köszönettel!!!
„Minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, és így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére.” 2.Kor 4,15.
További beszámolók és fényképek elérhetőek ezen a linken
|