A Szent Liturgián vendégként az Utrechti Bizánci Kórus egyházi szláv nyelven énekelt – fenségesen. A templomot megtöltő hívek szíve örömmel telt el, s – ahogy többen megjegyezték – észre sem vették, hogy közben eltelt két óra.

„Nagyon boldog voltam, repesett a szívem, a hazafelé vezető úton végig a szent énekeket dúdoltam” - vallotta az egyik jelenlévő asszony.

Az ünnepi Szent Liturgiáról a jelenlevők hasonló elragadtatással beszélnek. „tt minden a helyén volt – jegyezte meg valaki –, a püspök atya és a papok szolgálata, a kórus éneke, az ikonok, a gyertyák, a tömjénfüst csodálatos harmóniát alkottak.”

Megnyerő volt a kórus tagjainak viselkedése, szerénysége, közvetlensége, érdeklődése és mélyen átélt vallásossága. Ők is velünk együtt közeledtek a szent kehelyhez, amelynek ajándéka valóban testvérekké tesz bennünket a Szentlélek közösségében. Ebben a szent egységben – ahogy püspök atya megfogalmazta – hagyomány már nem pusztán a sok évszázados múlt öröksége, hanem az élő és éltető hit csodája lesz.