Az ő születése az isteni bizalom és derűlátás ünnepe. Bízik az Isten az emberben. Annyira, hogy saját fiát teljesen rá merte bízni egy emberre.

            Ez a születésnap az egyház születésnapja is. Ezért kezdődik szeptember 1.-vel az egyházi esztendő is. Anya Mária, és anya – szentegyház az egyház is.   Ha megfigyeljük, ezzel az ünneppel kezdődik az ikonosztázionon az ünnepek sora. Az Istenszülő tisztelete és szeretete elvezet minket Isten jobb ismeretéhez és szeretetéhez.

A keleti egyház Istenszülő tiszteletének alapja az, hogy Mária léte az Isten akaratából való. Tehát minden, ami vele történik, Jézus miatt történik. Ezért soha sem ábrázoljuk Jézus nélkül, és soha nem fohászkodunk hozzá úgy, hogy a segítséget ne Istentől kérnénk. Ő az, ami anyaként is volt: közbenjáró, pártfogó, segítő. Nemcsak azzal, hogy Krisztus elé viszi kéréseinket, hanem azzal is, hogy földi emberként példa előttünk Krisztus követésében.

Több ezer jelzőt használunk Máriára. Ő a „nap titokzatos hajnalcsillaga”. Pici fény ez az égbolton, de nagyon erős. Tájékozódási pont az Esthajnalcsillag utazónak, hajósnak, vándornak tengeren, sivatagban, mezőn erdőben. Mert mindenhonnan jól látható. Ilyen Mária is. Jól látható erős fénnyel világít a hite, szeretete, szolgálata. Nyomába tud lépni kicsi- és nagy egyaránt.

Olyan ő, mint a Hold. Nincs saját fénye. Fényét a naptól kapja. Nem mindig látszik az egész. Mária is fényét Krisztustól kapja. Nem mindig látszik. Van, amikor a Föld egy részét eltakarja. A Mária jelenések, a csodák, a máriapócsi, lourdesi, sajópálfalai is – egy-egy új oldaláról mutatják be nekünk az Istenszülőt. A pálfalai könnyezés is éppen akkor volt, amikor igen nehéz idők jártak a szegény emberre ezen a földön. Mária a szegények és hívők oltalma. Jelezte, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van, aki segítsen.

Az ünnepek körforgása éppen azért van az egyházi esztendőben, hogy a hitünk is felfrissüljön. Hogy az Istenszülő bennünk is megszülessék. Megszülessék szüleinek imádságos, Istenre hagyatkozó hite bennünk. Megszülessék a gyermek elfogadása, mégpedig az eredeti szándék szerint: akit születése előtt Istennek ajánlottunk, azt születése után adjuk is vissza neki. Megszülessék Mária készséges, Istent szolgáló lelkülete bennünk is, hogy jó munkatársai legyünk az Úrnak a világ megváltásában.

Szinte minden lakásban ott van az Istenszülő ikonja. Amikor ránézünk, vagy megállunk előtte az imádság idejére, emelkedjünk fel hozzá. Engedjük, hogy abba a lelki magasságba vonzzon minket, ahol ő volt és van. Ez a lelkület járja át életünket, lelkünket. Ez legyen irányítója szavaimnak és gondolataimnak. A szolgáló szeretet, mely Isten akaratát keresi.

Összesen három születésnapot ünneplünk az egyházi ünnepek sorában. Keresztelő Jánosét, Jézusét és Máriáét. Mindhárman egy dologban teljesen megegyeznek. Életüket szolgálatként élik meg. Ha valaki kérdezi őket, akkor nem önmagukra mutatnak, hanem arra, aki küldte őket. Keresztelő Jánostól amikor megkérdezik, hogy „Te vagy e a Messiás?” Egyértelműen kimondja, hogy nem. Sőt még a saruszíját sem vagyok méltó kioldani. A saru levétele a rabszolga kötelessége volt. Ennyire kicsivé tette magát, hogy Jézus nagyobb legyen követői előtt.

Mária soha sem akart fia elé állni. De mindig ott van a háttérben. Még a születéskor sem főszereplő. Nem beszél, nem utasít. Isten angyala hozza a hírt. Nem az anya, pedig a sok szenvedés, megaláztatás közepette bizonnyal szívesen kiáltaná világgá az örmhírt, hogy nem akárki ám az ő fia. De nem teszi. Mint ahogyan a fájdalmát sem beszéli el senkinek, hanem csöndben van ott a kereszt alatt. S békessége sem szavakban hallható, amikor megéri fia feltámadását és mennybemenetelét.

Ők ketten csendes jelenlétükkel, szolgáló szeretetükkel, tettekké vált hitükkel készítik elő a szíveket, a füleket Jézusra. Hogy aki ránéz, lássa meg benne az Isten fiát. Úgy szeressük és ünnepeljük mi is Máriát, hogy mindig lássuk meg mögötte az őt naggyá tevő Fiát. Ezért híja a keleti egyház Máriát Istenszülőnek, hogy már nevében is benne legyen az Isten, akit már születésével is szolgált.