Amikor a tollak útrakelnek…
Dikérion 2012.08.31. 12:17
Irokéz létemre, hogyan kerültem csikaszu, dakota, és apacs testvérek közé? Rendre elbeszélem, egy kicsit tudok bánni a tollal, nemes őseim hagyták rám.
A nagy Manitu fiának születése utáni 2012. évben, a nagy meleg havának (augusztus) 21. napján, mintegy 30-an, elindultunk vasszamarainkkal, onnét, ahová a Gergely-hegy védelmező tekintete irányul, Garadnának és környékének kedves falvaiból.
A ragyogóan kéklő sátor dísze a Nap jócskán megtette útját, amikor a Hajdúságnak Dorogjára érkeztünk. Elfoglaltuk táborhelyünket, megalakultak a törzsek. Estére elkészültek a fejdíszek, ekkor volt az indiánná avatás: díszes tollak gazdára leltek, törvényeket elfogadtuk, tábortűz mellett ének, tánc és „tüzesvíz” következett.
Napjaink tartalmasan teltek: üvegfestés, amulett készítés, tőzsdejáték, aszfaltrajzverseny, „Legyen ön is milliomos”, Twister, kézzel-lábbal festés lepedőre, karaoke est, kincsőrzés és vízbe mártózás is volt.
A feladatok elvégzésére pontok „repkedtek”, melyeket árverésen szép ajándékokra lehetett beváltani. Titkon húzott barátunknak kedveskedtünk üzenetekkel, odafigyeléssel, beszélgetéssel. Konyhai szolgálatunk bőségesre és finomra sikeredett.
Táborunk fő célja az indián és keresztény értékek összehasonlítása volt. Lelki beszélgetésre, lelki kertészkedésre = szentgyónásra is kaptunk lehetőséget. Megbeszéltük kinek mit jelent a kics, és előkerültek keresztény értékeink, amikről érdemes lefújni a port és használni őket, mert szegény világunk nélkülük sötét és értéktelen.
Ami világít: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Máté 6,19-21) és a mennyei Atya vigyáz ránk.
Nem szaporítom tovább a szót. Isten kegyelme legyen velünk.
Uff! Makacs Írókéz
|