Az apostolok kivitték eltemetni a testét. Út közben egy Ruben nevű zsidó le akarta lökni a koporsót, de a keze hozzá ragadt és elszáradt. Kérte az apostolokat, hogy imádkozzanak érte. Ők megtették ezt, mire ő meggyógyult, és még aznap megkeresztelkedett.

Tamás apostol, aki a legtávolabb, Indiában hirdette az evangéliumot, elkésett. Út közben látta az Istenszülő testének mennybe emelkedését. Eközben Mária öve hullott az ölébe. Amikor ezt az apostoloknak elmondta, elmentek, és felnyitották a sírt. Az Istenszülő testét már nem találták benne. Mindezt Arimateai József jegyezte le.

Ez az ünnep több, mint az Istenszülő haláláról való megemlékezés. Üzenete: amit Isten eltervez, azt véghez is viszi. Isten nem végez félmunkát. Velünk van, gondunkat viseli a halálunk után is. Ez a mi reménységünk alapja. Az ég járhatóvá vált Jézus halála és feltámadása révén számunkra is. Az Istenszülő elhunyta és mennybevitele megerősíti az Egyház hitét, Jézus tanítását: a halál nem az utolsó esemény az ember életében. A halál nem teljes megsemmisülés, hanem hazamenetel egy szerető Atyához, és testvérünkhöz: Jézus Krisztushoz.  

Az élet folytatódik a halál után. Új élet kezdődik, de a földi alapján. Az Istenszülő ott is közbenjárónk lesz, amint az volt földi életében is. Ezért a mai ünnep nem szomorú gyászszertartás, hanem Isten bölcsességének és égi pártfogónk mennyei születésnapjának a megünneplése.

Az örök élet nem magány, hanem közösség a szentekkel és Jézus Krisztussal. A földi életben sem magányosságra teremtett minket az Isten, hanem szeretetre, és az erre épülő közösségekben találhatjuk ezt meg. Mind a földi, mind az égi szeretetközösséggel tartani kell a kapcsolatot.

Az Istenszülő a földi közösségnek is aktív tagja volt, és „az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó…” az égben is. „Változatlan reménységünk…” odaát is, ha ugyanahhoz a közösséghez tartozunk, amelynek ő is tagja volt, melyet az apostolok közössége vezetett, és utódaik irányítanak ma is, és egyháznak nevezzük.

Aki igazán Krisztushoz tartozik, az megkeresi és megtalálja helyét és feladatát az egyházban is. Hite nem magányos. Nem önmagának a mércéje. Elfogadja az egyház tükrét a gyónásban, az értékek és értéktelenségek megítélésében. Annak a testvéri közösség, a lelki közösség, a szentségek közösségépítő ereje támaszt nyújt. Egyedül maradva a hittel, könnyen eltévedünk, irányt téveszthetünk. Így jöttek létre az eretnekségek a történelem során, amikor egyedül, vagy elszigetelődő közösségben kiszakadtak az apostolok és utódaik vezette közösségből. Ebből előbb a tanítás tévedései születtek, majd az életvitel lett Istentől távoli.

Az ikon – mint minden ikon -, nem csupán a történetet ábrázolja, hanem az egyház hitét, tanítását is képi nyelven megfogalmazza. Amikor az ikonon Jézus tartja kezében az Istenszülő lelkét, a Pieta fordított megjelenését szemlélhetjük. Ahogyan egyházunk nem ábrázolja életében az Istenszülőt Jézus nélkül, úgy halála után sem válnak el. Közbenjárást Jézushoz kapcsolódva kérjük és nyerhetjük el. Nem önmagában segít, hanem Fián keresztül.

Üzeni egyúttal ez az ábrázolás mindannyiunknak, hogy - bár sokszor azt gondoljuk, saját erőből értünk el eredményeket, sikereket, - valójában azért juthattunk előbbre, mert minket is Jézus tartott a tenyerén. Ugyanezzel a gondoskodó szeretettel segít ma is minket az Istenszülő Fián keresztül életünk nehéz helyzeteiben. Erről beszélnek a világ nagy és kis búcsújáró helyei: Lourdes, Máriapócs, Fatima, Sajópálfala.

Legyen ez az ünnep segítőnk az Istenszülő példáján keresztül abban, hogy imádkozó közösség tagjaiként az apostoli közösség, az egyház tagjai tudjunk maradni. Ehhez kérjük az Istenszülő, a Magyarok Nagyasszonyának a közbenjárását!