Ararát hegyén áll meg Nóé bárkája a vízözön után. A Sínai hegyen hirdeti ki Isten a tíz parancsot. A hegyi beszéd is itt hangzik el. Az olajfák hegyén fogják el Jézust, és innen emelkedik föl a mennybe. A mai evangéliumi esemény is hegyen, a tábor hegyén történik. Ez a hegy Názárettől 9 kilométerre emelkedik 562 m magasra. Tetején egy szép bazilika hirdeti az itt történt csodát.

            Hol is a helye ennek a csodának az Isten pedagógiájában? Ahogyan a világot nem egyszerre ismerjük meg, úgy az Istent sem. A gyermek először csak nézi a dolgokat. Képet alkot azokról. Aztán megérinti őket. Tapasztalatot szerez róluk. Majd hallja őket, vagy hall róluk. Ekkor már kérdez is, hogy ne csak lássa, hallja, hanem értse is a körülötte lévő világot. Amikor pedig megértette, hogy mi micsoda, és miért van, elkezdi használni azokat életéhez.

Isten megismerésével ugyanígy vagyunk. Jézus a síkságon kezd el tanítani. Egészen pontosan a vízparton. Először az alapokat mondja el. Ki a mi Atyánk? Melyek Isten Országának alaptörvényei? Boldogságok, főparancs… Az emberek – mint a gyermek – rácsodálkoznak erre az Istenre. Péter pl. „Ha te vagy, add, hogy feléd menjek a vízen!” Kóstolgatja Jézus istenségét. Még sok a hamis út a gondolataikban. Jakab és János anyja miniszteri széket kér Jézustól fiai számára a mennyországban. Ahogyan az idő telik, mélyül az Apostolok hite.

Oka van annak, hogy Jézus, aki máskor minden ünneplést elutasít, sőt elmenekül, ha ünnepelni akarják, most maga szervezi meg önmaga dicsőségének bemutatását. Az apostolok eddig megbotránkoztak, ha szenvedéséről és haláláról beszélt nekik. Szerintük a halállal vége az életnek. Nincs tovább. Ezért viszi fel a vezetőket a hegyre Jézus, hogy lássák: Van tovább! A saját jövőjüket láthatják, láthatjuk a Tábor hegyén.

Az Úrszínváltozás üzenete: Jézus mellett lenni = a mennyben lenni. Boldogság, béke, folyamatosság. A vele töltött időben ég és föld, múlt és jövendő találkozik. A hegy magasából nézve megérti az ember az utak összhangját, a természet harmóniáját. Nemcsak többet lát az ember, hanem másként is látja a világot. Sokkal inkább így van ez, ha a Tábor hegyére megyünk föl, és Jézussal látjuk a világot. Figyeljük meg az apostolokat. Miről is beszélnek lefelé jövet? Arról, amiről eddig hallani sem akartak. Jézus szenvedéséről. Megtiltja nekik, hogy a hegyen történtekről addig beszéljenek, amíg az Emberfia halottaiból fel nem támad. Sem a jó, sem a rossz, sem életünk csodái, sem tragédiái nem kapnak jó megvilágítást addig, amíg nem a feltámadás fényében nézzük azokat.

Mózes és Illés üzenete: a mennyben a múlt és a jelen összefonódik. Aki az Istenhez kötődik, az minden hívőnek testvére. Ezért van a temetési szertartás végén a búcsúcsók Krisztus keresztjén át adva. Ő hidalta át számunkra is a föl és ég távolságát. Üzenik még azt is, hogy Isten a testünket is meg akarja dicsőíteni. Nem szétválasztani akar a halállal, hanem örökre megszépíteni. Át akar változtatni minket is. Erre kaptunk meghívást. Ez történik a szent Liturgiában. Ez minden szentségben. Asszony lesz a lányból, pap a fiatalemberből, örök élet esélyese a megkereszteltből.

A Tábor hegye a Templom minden faluban és városban. Az Úrszínváltozás csodája minden liturgiában megtörténik. Mindannyian látjuk, de csak az tudja átélni, aki leborul, mint Péter, Jakab és János. Idősebbek mondják: addig jó, amíg templomba el tudok jönni. Uram, jó nekünk itt lenni! Jól érezzük magunkat a tiszta fényben, Jézus közelében, a szentek társaságában. Szükség van ezekre a percekre.

Valaki találóan jegyezte meg, hogy a kereszténység nagyon sportszerető vallás, mert a templomokat magasra építették, hogy sportolnia, mozognia kelljen annak, aki oda akar menni. Van ennek egy jelképes üzenet. Miközben a testünket felfelé mozgatjuk, a lelkünk is megmozdul. Emeljük föl szívünket! Énekeljük a Liturgiában. És aztán leborulva: Adjunk hálát az Úrnak. Aki valóban felemeli a szívét, az felismeri, hogy minden jó adomány felülről van. Következő mozdulata az, hogy leborul, meghajlik Isten jósága előtt.

Jézus nem azért viszi fel az apostolokat a hegyre, hogy ott elkülönülve luxussátorban éljenek tovább a megdicsőült igazakkal. Nem. Azért, hogy látva Isten dicsőségét és a szentek örökségét, menjenek le, megerősödött hittel, és őrizzék szívükben, majd adják tovább az Istennel való találkozás örömét. Más rendbe, az Isten rendszerébe illesszük bele földi létünk eseményeit. Aki megjárja a templomdomb magasát, annak könnyebb hittel, szeretettel élnie.

Hogyan lehet megőrizni a Tábor hegy boldogságát? A Liturgia békességét? Ld. Kerékpártúra: együtt kell maradni szeretetben. Beszélni róla, megosztani örömöt, élményt. Erősíteni egymásban a helyes út fontosságát. A mi esetünkben: találkozásaink alkalmával nemcsak enni, inni kell együtt, hanem imádkozni is. A hegyről le kell jönni, a liturgiáról haza kell menni, de már a bennünk élő Krisztussal. Innentől kezdve már helyesen tudunk beszélni a szenvedésről, halálról.

Egy tanítványom 24 évesen tragikus balesetben meghalt. Egy 24 órás kerékpáros versenyen vett részt. A temetés szónoka, Dr. Papp Miklós atya így tette helyére – Tábor hegyi logikával – a történteket: Vannak balesetek, amelyekről nem tehetünk, mert betartottuk a sebességet és a követési távolságot. A másik hibázott. Van, amikor nincs követési távolság, mert versenyzünk. De ez nem kötelező. Ezt magunk választjuk. És ennek a kockázatát is. Ezért az Istent okolni gyerekes dolog lenne. Jól gondoljuk meg, milyen szabályok szerint élünk. A Tábor hegyi fény, a feltámadás fénye adja meg életünk, terveink, tetteink helyes értékét.