Nekem is szükségem van rá, hogy kicsit rendezzem még a gondolataimat. Másrészt: ezt meg kell osztani, hogy legalább töredékesen részesülhessenek belőle mások is.

Könnyű volt kimondani egy évvel ezelőtt, hogy Ózdról is elgyalogolunk Máriapócsra. Ahogy közeledett a kitűzött időpont, úgy nőtt bennem a bizonytalanság. Nem tolongtak a jelentkezők. Akiket személyesen kérdeztem, udvariasan leráztak. Néhány nappal az indulás előtt négy ember tűnt biztosnak. J. Peti azonban csak Bekecstől számított csatlakozni. Hétfő reggel derült ki, hogy K. Pisti nem hadrafogható. T. Zsolt és én indultunk el a Liturgia után, L. Laci atya áldásával. (Pisti kedden csatlakozott, Peti csütörtökön és H. Tomi a pénteki napra.)

Nem tudok mindent leírni. Néhány mozaik, hogy az élményből megsejthető legyen valami. Egyszerű fakeresztet vittünk, nemzetiszín szalaggal átkötve. Én mindvégig reverendában voltam.

-        Nyolcgyerekes anyuka integet az út túloldaláról. Átszalad és rövid beszélgetés után ígéri: imádkozni fog értünk, és kéri imáinkat.

-        IV-es zöld Golf jön szembe és áll le az útszélen. Utasai hitetlenkedve hallják hova igyekszünk. Könny bujkál a szemükben.

-        Alsós gyerek kiált utánunk: Hova megyünk? Nem érti a Máriapócs szót. Kéri mondjuk el az anyukájának is. Visszalépünk, hosszabbat beszélgetünk.

-        Középkorú férfi kérdezi: Mit hirdetnek? Önkéntelen mondjuk: Azt, hogy van Isten! – Na, az biztos, hogy igaz – jön a felelet.

-        Idősebb bácsi kétszer gurul el mellettünk biciklijével, mikor megáll és néhány szilvával kínál bennünket. Jó szívvel adta – úgy fogadtuk.

-        Kisvárosban: Idősebb hölgy. Látszik, nem nagyon tud mit kezdeni a látvánnyal. Mikor a keresztvivő és én elhaladunk mellette, csak ennyit hallunk: „Be…ok.” Mikor Pisti mellé ér, ő már azt hallja: „Istenem!”

-        Kisváros külterületén, presszóból jönnek ki többen. Néhány mondat után kérik, áldjam meg őket. Örömmel teszem.

-        Sajóvámoson egy kocsmában, mikor megtudják, kik vagyunk, ingyen adják a kávét. Most sajnálom, hogy én nem élek vele.

-        Egy jó nagy Merci áll az útszélen. Melléérünk. Nagydarab cigány férfi pattan ki belőle. Dicsértesséket köszön. Miután megtudja célunkat, sajnálkozik, hogy nem tudott róla hamarabb, majd kéri, áldjam meg. „Jövőre én is megyek” – köszön el.

-        Fiatal kerékpárosok: Nem illetlenség-e megkérdezni, hova megyünk? Már hogy lenne. Örömmel beszélünk róla. Különösen nekik.

-        Útjavító brigád. Főnök-féle kérdezi, köszönés után: „Honnan, hová?” Miután váltunk még néhány mondatot, döbbenek rá, hogy milyen fontos ez a kérdés. Valahol ezzel a kérdéssel indultam hétfőn és vagyok úton negyedik napja. Erre a kérdésre keresem a választ 47 éve. Köszönöm az útravalót. Érdekes médiumot választottál Uram. Szeretem a humorodat is.

-        BMW X5 előz bennünket. Lelassít, megáll. Atyám, hova mennek? Isten áldja magukat… Egy óra múlva szembe jön. Kolbászt, szalonnát, kenyeret, egy üveg bort és hideg ásványvizet hozott. Nem igen jutottunk szóhoz. Megittuk Pistivel vagy ötödször a pertut. Mégsem tegez.

-        Mikrobusz utánfutóval dinnyét szállít. Megáll. „Dicsőség Jézus Krisztust” köszön. Már-már természetes, hogy kapunk a dinnyéjéből.

-        Illés az út túloldaláról kiált át, hogy elfogadunk-e egy kis hideg gyümölcslevet. Fél órája ittam meg egy liter tejet, de ez akkor is visszautasíthatatlan ajánlat. Ő is volt többször gyalog Máriapócson.

-        A vendéglátóinkról még nem írtam. Kazincbarcika, Sajópálfala, Bekecs, Tiszalök, Nyíregyháza, Máriapócs. Köszönjük szépen. Ha Isten is úgy akarja, jövőre is.