Ennek a gondolatnak a jegyében, a húsvéti ünnepkör feléhez érve és mint örvendetes zarándokúton haladva, látjuk, hogy liturgikus szövegeink imádkozva értelmezik az „inaszakadtról” szóló evangéliumi szakaszt.

            A Betezda fürdő oszlopcsarnokában járó Jézust, a vecsernyei sztihiráinkban a megtalált Messiás örömével köszöntjük, és „élet forrásának”, „gyógyulás forrásának” nevezzük.

            Miközben mi így dicsőítjük, az evangéliumi szakaszban a zsidók nem látják Jézusban a Szabadítót, de még a bénán fekvő ember sem mond olyasmit, amit mi megénekelünk Róla szertartásainkban. Esti énekünk így fogalmaz a béna által: „El nem temetett halott, az inaszakadt, látván téged fölkiáltott: Könyörülj rajtam Uram, mert az én ágyam koporsó gyanánt szolgál nekem...” *

Egy másik vecsernyei sztihiránk pedig tudni véli: „...az ünnepszak közepe lévén, talált ott Krisztus egy harmincnyolc év óta sínylődő beteget...” **

            Nem az evangéliumi szakasz szerint volt az ünnepi időszak közepe, hanem most mi üljük ünnepünk félidejét. A béna nem ismerte az Urat, hogy ő Úrnak szólítsa, de mi Úrnak ismerjük Krisztust, minden gyógyulás forrásának.

            Azért vallja meg mindezt Egyház, mert ismeri az Urat, és talán sokan vannak, akik az Egyház tagjai gyanánt hasonló reménytelenségben várják a szabadítást. Liturgikus szövegeink szerint, mint „élő halottak”, várják az Élet Urát.

            Egyszer egy neves pszihológust megkérdeztek, hogy mi okozza a legnagyobb szenvedést a ma emberének. Válasza a következő volt: az egyedüllét.

            Valóban az elhagyatottság, a környezet közönye, a legközelebbi hozzátartozók érdektelensége a szenvedések idején, vagy az örömök idején, komoly szenvedéssel, lelki fájdalommal járnak. A béna válaszában is ott van ez az érzés, amikor Jézusnak így válaszol a feltett kérdésre: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba.Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.” /Jn 5, 7/ Ugyan, hogy menne ő oda, ágyhoz kötött bénaként? Hogyan érinthetné a csodatevő vizet segítség nélkül?

            Mi jut eszünkbe erről a mozzanatról? Mi jut eszünkbe a csodatevő vízről?

            Látjuk az Egyházat, amint vízből, a keresztségből születik, és a Szentlélek erejéből lábra áll és elindul tanúságot tenni.

            A húsvéti ünnepkör közepén járva, közeledve a Pünkösd ünnepéhez, látnunk kell az evangéliumi szakasznak ezt a vetületét is.

            A Szentlélek eljövetele a pünkösd, amikor tűznyelvek formájában leszáll a Szentlélek a tanítványokra és mindenféle nép a maga nyelvén hallja dicsőíteni Istent. Az történik, ami később meg is valósul, hogy minden nemzet nyelvén hirdetni fogják az evangéliumot.

            Az Egyház feladata lesz ez, hogy a Krisztus nélküli halott emberiséget életre keltse, hogy az Egyház legyen az az ember aki a reménytelenséget és kétségbeesést megszünteti azzal, hogy ahhoz viszik a szenvedőt, aki így szólt mindannyiunkhoz: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtakvagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” /Mt 11, 28/

            Ez a fáradt és terhet hordozó, akár én is lehetek, mint az a béna is, akit a bűn megkötözhet annyira, hogy szinte felállni sem tudok. Csak a vágy van meg, hogy jó lenne elindulni Krisztushoz. A lelki betegség és megkötözöttség miatt, azonban, csak kívánság, óhaj marad minden.

            Ismerős számunkra ez az érzés? Mi mire vagyunk képesek Isten nélkül? Tehetünk akár egy lépést is az életszentség irányába Krisztus segítsége és a Szentlélek kegyelme nélkül? Vajon nem ezt akarja megfogalmazni a ma énekelt konták is: „Uram, mindenféle bűnök és helytelen cselekedetek folytán, szörnyen ellankadt lelkem emeld föl a te isteni pártfogásod által, mint hajdan az inaszakadtat is fölemelted...” 

            Hajdan csoda történt a Betezda fürdőnél, de ami akkor történt, megtörténhet ma is. A béna akkor még nem ismerte az Urat, mi viszont ismerjük és szeretjük.

            Akkoriban meggyógyította az Úr a bénát és figyelmeztette: „Íme, meggyógyultál, többé márne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjen veled.” /Jn 5, 13/ Mi már azt is tudjuk, hogy a testi betegségnél rosszabb állapot a halálos bűn állapota, az Isten nélküli élet, a rosszban való megátalkodottság, a bűnbánat hiánya, Isten hívó szavával szembeni makacsság.

            Tudjuk, és ezért beszélünk Krisztusról, ezért Vele vigasztalunk, és ezért Hozzá fordulunk, ha erőnket meghaladó terhet érzünk tagjainkban és szívünkben.  

* Inaszakadt Meggyógyításának Emléke, szomba esti zsolozsma sztihirája

** u. o.