Ez a mozzanat a már közénk érkező és nálunk megjelenő Úr fogadása. Véget értek az ószövetségi zsoltárt idéző antifónák, véget ért az Ószövetség Krisztus megjelenésével, amikor kihozzák az Isten Országát jelképező szentélyből Krisztus evangéliumát. Előtte az ajtók kinyíltak, hiszen Isten Fia megtestesülésével összeköttetésbe került az ég és a föld. Az evangélium Krisztust képviseli, ahogyan a prófétai könyveket is „prófétáknak” nevezik, gondoljunk Jézus példabeszédére, amikor a dúsgazdaghoz így szólt Ábrahám: „Van Mózesük és vannak prófétáik.” Lk 16,29 Az evangéliumos könyv előtt gyertyák visznek a segédkezők, ami Keresztelő Szent Jánost jelképezi. Ekkor még zárva van az evangélium, ez Krisztus megjelenését jelzi, amikor az Atya mutatta be Őt, míg Ő maga csendben volt. Gondoljunk Jézus megkeresztelkedésének eseményére, ahol az Atya hangja hallatszódott az égből – „Te vagy az én szeretett Fiam” – de Jézus egy szót sem szólt. Ezért volt szükség az Előhírnök hangjára, aki előkészítette Jézus útját. Ezért viszik a gyertyát az evangéliumos könyv előtt. Ez a kisbemenet, ami az Úr nyilvános fellépését jeleníti meg, vagyis azt az időszakot, amikor kezdett már sokak előtt is bemutatkozni. Harminc évesen megkezdte tanítását, és először apostolokat választott.
Erről hallottunk beszámolót a fölolvasott evangéliumi szakaszban is. Szent János leírja Fülöp meghívását, majd pedig Jézus és Natanael érdekes párbeszédét. Vajon miért ezt a szakaszt rendelték atyáink nagyböjt első vasárnapjára? Nem valami bűnbánatról, szenvedésről, önmegtagadásról szóló részt kellett volna olvasnunk? A választ csak akkor találjuk meg, ha tudjuk, hogy a nagyböjt volt minden évben a katekumenek, a hitjelöltek készületének különleges ideje. Az ókeresztény korban szinte csak Húsvét szent éjszakáján kereszteltek, azokat, akik évekig készültek arra, hogy kereszténnyé legyenek. Ez a készület, érthető módon, nagyböjtben volt a legintenzívebb, hiszen közeledett a várva-várt Húsvéti keresztelő. Ezért a nagyböjti vasárnapra rendelt evangéliumi szakaszok elsősorban a hitjelölteknek szóltak, az ő felkészítésüket segítették. „Nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél”- mondja Jézus Natanaelnek, és mondja a hitjelölteknek is, akik arra várnak, hogy lássák megnyílni az eget, mikor újjászületnek a keresztség szentségében.
De Jézus mondata nekünk is szól. Bár már meg vagyunk keresztelve, minden év nagyböjtjében végig kell járnunk a hitjelöltek útját. Ugyanúgy kell vágynunk nekünk is arra, hogy a szent negyven nap elteltével nagyobb dolgokat is megéljünk, lássuk megnyílni az eget, Jézus Krisztus feltámadásakor.
A kisbemenet után magát Istent dicsőítjük, mégpedig mint Háromságot: Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan irgalmazz nekünk! Ezt a háromszorszent éneket az angyaloktól tanultuk. Damaszkuszi Szent János jegyezte fel, hogy ezt az éneket, az angyalok nyilatkoztatták ki Konstantinápolyban. De gondolhatunk Izajás próféta látomására is, mikor a szeráf angyalok hasonló módon háromszor szent énekkel dicsőítették az Istent: „Szent, szent, szent a Seregek Ura.” Iz 6,3 Az a tanítás, hogy ez az imádságunk az angyaloktól származik, azt jelzi, hogy az angyalok és az emberek egyetlen egyházat és egy közös kórust képeznek, mikor Krisztust imádjuk. Az Úr az angyalok közé állított és azoknak a karába iktatott be minket. Ezt a kegyelmet kéri a pap a kisbemenet alatt, mikor így imádkozik: Uralkodó Uristenünk, ki a mennyekben az angyalok és arkangyalok rendjeit és seregeit dicsőséged szolgálatára rendelted, add, hogy a mi bemenetelünk legyen a szent angyaloké is, akik velünk együtt neked szolgálnak és dicsőítik a Te jóságodat.
Az angyalok velünk együtt szolgálnak Istennek, ahogyan ezt Jézus is megjövendölte az apostoloknak: „látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy Isten angyalai föl-és leszállnak az Emberfia fölött.” Jn 1,50
Vajon tudatában vagyunk ennek a nagy kitüntetésnek? A Szent Liturgián az angyalokkal együtt imádjuk Istent. Amit Izajás csak látomásban látott, amit az apostoloknak Jézus csak megjövendölt, velünk minden Szent Liturgián megtörténik. Az angyalokkal kerülünk „egy rangba”, egy lesz a feladatunk velük, dicsérni az Istent örökkön-örökké.
A háromszorszent ének után a pap felszólít minket, hogy ne hanyagul, hanem rendesen álljunk, s csak az itt végbemenő dolgokra és énekekre összpontosítsuk lelkünket. „Figyelmezzünk, Békesség mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!” Mire figyelmeztet itt minket az Egyház? Hogy illő gondolataink legyenek az istentisztelet alatt, amelyekkel szemlélni és hallgatni kell azt, ami itt végbemegy vagy elhangzik. Legyenek csak ezek a gondolatok hittel tele, és semmi emberi dologgal ne keveredjenek. Talán furcsa lehet a mai kor emberének, hogy a pap figyelmeztet minket: Figyeljünk a szertartás alatt! Szükség van erre, hiszen igen nagy az elkalandozás veszélye. A szertartáson odaillő gondolatokkal kell megállnunk és részt vennünk, mindent figyelmesen hallgatva és szemlélve, föltéve, ha nem hiába akarunk részt venni azon, és nem fölösleges időtöltéssé akarjuk tenni azt. Figyelni azonban nem könnyű. Éppen ezért szükséges egyrészt magunkra éberen vigyázni, másrészt pedig szükségünk van a külső figyelmeztetésre is, hogy az elkalandozásra hajlamos elménket megszabadíthassuk gondjaitól, főleg akkor mikor az apostoli szakaszt és az evangélium örömhírét hallgatjuk. Mi segít nekünk ebben? A figyelmeztetés mellett a szent környezet, és a szent ikonok.
A mai vasárnap az igazhitűség vasárnapja is, hiszen Kr. u. 843-ban nagyböjt első vasárnapján vitték vissza a templomba, a képromboló eretnekség legyőzése után, a szent ikonokat. De miért fontos ez nekünk ma? Mert a szent képek, a szent ikonok, amelyek Jézust, Máriát, a szenteket, vagy az ünnepeket jelenítik meg, ablakok Isten világára. Általuk könnyebb imádkoznunk, kapcsolatba lépnünk az Istennel. Segítenek abban, hogy ne kalandozzanak el gondolataink. Otthonainkban is, magánimádságaink közben, tegyük ki szemünk elé az ikonokat, és kérjük a rajtuk ábrázoltak közbenjárást, imádkozzanak értünk bűnösökért! Ámen!