Gondolatok a sírnál
Marincsák László edelényi parókus 2012.04.07. 12:54
Van, akinek a halálára csak egy perces néma csenddel emlékeznek, van akiért Szent Liturgiát mondatnak, Krisztus halálát kétezer éve ünnepeljük. Miért? Mert életét senki és semmi nem vette el, önként adta oda.
Tette mindezt azért, hogy nekünk örök életünk legyen az Istennél. Ünnepeljük, mert ő a második Ádám, aki az elsővel ellentétben engedelmes lett mindhalálig, ünnepeljük, mert ő nyitotta ki a mennyei szentély ajtaját. Mert halála a mi esendő létünket megváltó halál.
Sok óra egyforma az életünkben: úgy telik, mint az előzőek, s a következők sem fognak különbözni tőle. Ez az óra, amelyben leborulunk Jézus sírjánál, más mint a többi. Az ember nagyra vágyásának, bűnének a következménye, hogy a Szent a sírban fekszik. Látszólag diadalmaskodik a bűn az erény felett, a sötétség a világosság felett.
Az ember iránti végtelen szeretet, amelyről beszél Krisztus sírja, megszólít minket. Megrázza egzisztenciánkat, felismerteti bűneinket, gyarlóságainkat. Megláttatja elhatározásaink gyengeségeit, s a jóban való állhatatlanságunkat. Ezért a vámossal bűnbánóan verjük mellünket: „Istenem légy irgalmas nekem bűnösnek”. Kérjük, fogadja el nagyböjtünket, akár hogyan is teljesítettük, a hiányosságok ne legyenek akadályai a bennünket felemelni akaró kegyelmének.
Sok ember életét változtatta már meg, amikor szeretteit elveszítette, egyeseknek egyenesen a lelki felnőtté válást jelentette, amikor közeli hozzátartozójától kellett búcsúznia. Krisztus sírjából a legtöbb és legnemesebb élet árad, e sírnak az ereje számtalan kettétörtnek látszó életet tett már egésszé, s újra céllal és értelemmel bíróvá. Ezt a megújító és megerősítő kegyelmet is kínálja nekünk ez az óra.
Amikor hálát rebegünk a megváltásért, akkor erősödjön meg bennünk az isteni élet, s a tudat, hogy az életet leélni, csak Istennek visszaadva érdemes!
|