A Szent Liturgia is három részből áll: az előkészület, a tanítói rész, és az áldozati rész, a hívők liturgiája. Rögtön felmerülhet bennünk a kérdés, miért nem csak a lényegre koncentrálunk a Szent Liturgián? Hiszen a Szent Liturgia lényege, Nikolaosz Kabaszilasz liturgia-magyarázata szerint, az adományoknak az isteni testté s vérré változtatása, célja pedig a hívők megszentelése, akik ezek által bűneik bocsánatát, a mennyország elnyerését és más hasonlókat érnek el. Akkor mi szükség van előkészületre, mi szükség van szentírási részek felolvasására, elég lenne az áldoztatáshoz szükséges imákat elvégezni. A kérdésre kétféle választ adhatunk: egyrészt az imádságok, a zsoltárok, az olvasmányok felkészítenek minket az Eucharisztia vételére, alkalmassá tesznek minket a drága ajándékok megőrzésére. Másodsorban pedig a szertartások során Krisztus ábrázolását szemléljük, s mindazt, amit ő érettünk végbevitt és elszenvedett. Tudniillik a zsoltárokban és olvasmányokban s még mindabban, amit a papok végeznek az istentisztelet során, a Megváltó üdvgondozása jelenik meg. A Liturgia szinte egyetlen ikonként ábrázolja az Üdvözítő életének egészét, és szép egymás utáni sorrendben a szemünk elé vetíti annak minden részét, elejétől kezdve egészen a végéig. Járjuk tehát végig ezt az utat, szemlélve Krisztus titkát.
Amit az adományok előkészítésekor tesz és mond a pap, Krisztus üdvözítő működésének első időszakát jelölik, egészen a születésétől kezdve. Ezért van az, hogy az előkészületi asztalnál, ahol csöndben imádkozik a pap, Krisztus születésének az ikonját szoktuk kitenni. A Szent Liturgia ezen részének, a proszkomídiának legfontosabb történése a szertartáshoz szükséges kenyér és bor előkészítése. A pap tehát fogja a kenyeret és így imádkozik: „A mi Urunk, Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus emlékezetére.” Ezzel teljesítjük Krisztus parancsát, aki azt kérte tanítványaitól a titkos vacsorán: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” És közben keresztet rajzol a kenyérre, hiszen erre kell emlékeznünk, hogy értünk keresztre feszítették, szenvedett és meghalt.
Ezek után kivágja a proszforából, ebből a kerek, zsemle alakú kovászos kenyérből, azt a részt, amire már megsütése előtt rápecsételték egy görög keresztben ezeket a betűket: IC XC NIKA. Az IC XC Jézus Krisztus monogramja, a NIKA görög szó jelentése győz. Ezt a részt nevezzük báránynak, utalás ez Izaiás próféta jövendölésére, amit ekkor imádkozik a pap: „Mint a juh leöletésre vitetik és megnémul, mint az ártatlan bárány nyírója előtt, és nem nyitja meg száját.” Izaiás próféta sok száz évvel Jézus előtt, megjövendölte a Messiás szenvedését. Ezt teljesedett be akkor, mikor egy a vitézek közül lándzsával megnyitá az ő oldalát, ekkor a pap is megszúrja lándzsának nevezett késsel a kenyeret, és legottan vér jöve ki és víz, amikor is a pap bort és vizet önt a kehelybe. Ez tehát az Úr emlékének és halála történetének fölidézése. De miért emlékezünk ezekre az eseményekre? Hálából. Hálát adunk az Istennek, hogy ennyire szeretett minket. Ugyanilyen hálával kell tekintenünk az előttünk álló időszakra, a nagyböjtre. A húshagyó elnevezés ne vezessen félre minket. Nem kell szoronganunk attól, hogy milyen nehéz lesz lemondani ételről, italról. Hálásnak kell lennünk, hogy az Isten e legszentebb napokba helyezett minket. Ha ezzel a hálás örömmel vágunk bele nagyböjti utazásunkba, kapunk majd kegyelmet az önmegtagadáshoz és lemondásokhoz.
És ezzel a hálaadás még nem ért véget. A pap további részeket vág ki a kenyérből, egy háromszög alakút „a mi legáldottabb királynénk, az Istenszülő, mindenkor szűz Mária tiszteletére s emlékére”, majd pedig kilenc továbbit a szentek sokaságának tiszteletére. Végül tesz kenyér részeket élőkért és halottakért egyaránt, és könyörög az élők bűneinek bocsánatáért, halottakért pedig, hogy elnyerjék Isten Országát. A sok kenyér részecske jól megfér egymás mellett. Fontos, hogy a pap imádkozzon a liturgiában jókért, rosszakért egyaránt, mert az evangéliumban is említett „nagy szétválasztás” még nem történt meg. Majd a világ végén, amikor az Emberfia eljön dicsőségében, akkor majd elválasztja a jókat a rosszaktól, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.  De addig még együtt vagyunk. Ne higgyük azt, hogy mi vagyunk a jobb oldalon, és semmit nem kell már tennünk. A múlt vasárnapokon is láttuk, mennyire szükséges nekünk is a bűnbánat. Ezért kell imádkoznunk, még a „nagy szétválasztás” előtt, bűneink bocsánatáért minden Szent Liturgiában.
Végül a pap egy csillagot helyez a bárány fölé, ami azt a betlehemi csillagot jelképezi, ami a bölcseket vezette, megtömjénezi az adományokat, mely szintén utalás a bölcsek ajándékára. Takarókkal fedi be a diszkoszt, amin a kenyér van, és a kelyhet, mely takarók azokra a leplekre is utalhatnak, mellyel bepólyálták a kisdedet. Azért is takarja be az adományokat, mert az előkészület Jézus életének első harminc évét jelképezi, ami el volt zárva az emberek szeme előtt. Rejtett, titkos életnek is nevezzük ezt, mely bár kevés ember számára volt látható, rendkívül fontos volt. Ahogyan, a mi rejtett jótetteink, az igazán fontosak. „Amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” Akár milyen kicsi jót teszünk, akár csak egyetlen egy embernek is, nem marad viszonzatlanul az Isten Országában, főleg akkor, ha a hálát Istentől várjuk és nem az emberektől.