Az ünnep teljes és pontos elnevezése ez: A mi Urunk, Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szent istenjelenése. Isten világban való megjelenését ünnepeljük. Ezért ünnepel az Egyház a lehető legfényesebben, a lehető legteljesebb módon, amennyire ez tőlünk telik.
Karácsonykor még csak csendességben, titokban születik meg Jézus, és a felfoghatatlan dolgot, hogy Isten emberré lesz, csak kevesen szemlélhetik: angyalok, pásztorok és a napkeleti bölcsek. „Az Úr megjelenésének nem a Karácsony napját nevezzük, hanem azt a napot, amelyen Őt megkeresztelték. Születésekor nem ismerték meg Krisztust az emberek, csak néhányan, a népnek a keresztelése napjáig ismeretlen volt.” – írta Aranyszájú Szent János. Az Úr tehát úgy jelenik meg a mai ünnepen előttünk, mint az Atyának öröktől fogva való Fia, aki a mi üdvösségünkért testet vett magára, hogy meggyógyítsa, megújítsa, üdvözítse az embert.
Az Úr megjelenésének tehát nem az célja, hogy megkezdje a földi uralmát a földön, amitől az elvetemült Heródes félt. Nem a szolgálatot és a hódolatot várja az emberektől, hanem éppen Ő jött szolgálni és megalázkodni az emberért. Értünk, emberekért, akik a bűn útját járjuk és önteltségünkben az egekig szeretnénk emelkedni és gyakran magunkat állítjuk Isten helyébe.
Január első napjaiban – ugyanúgy, mint karácsony előtt és ugyanazon a szép dallamon – énekeljük az előünnepi tropárt, amely a lényegre irányítja a figyelmünket: miért jön el az Úr közénk és mit jelent a Vízkereszt, az Istenjelenés ünnepe.
„Készülj Zebulon, és ékeskedjél Neftali, Jordán folyó állj meg, s feltornyosulván, fogadd be a keresztelkedni akaró Üdvözítőt!...”
Erről jövendölt Izaiás próféta, az ószövetség evangélistája hétszáz évvel korábban, amikor ezt írta Zebulon és Neftali földjéről: „A nép, mely sötétségben jár vala, nagy világosságot láta; és a halálárnyék tartományában lakóknak világosság támada.” (Iz 9,1) Mi vagyunk a sötétségben élő nép, akiknek egyedül Jézus hozhat igazi világosságot. Erről tanít Szent János is evangéliumában: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1,9) Rajtunk múlik immár, hogy akarunk-e az igazi, isteni világosságban élni!
„…Vigadozz Ádám, az ősanyával együtt, és ne rejtőzzetek el, mint hajdan a Paradicsomban…” – folytatódik az előünnepi ének.
A bűnbeesés szomorú és tragikus történetében olvassuk, hogy az első bűn elkövetése után az első emberpár „meghallották az Úr Isten hangját, amint a paradicsomban járt alkonyatkor. Erre Ádám is és a felesége is elrejtőzött az Úr Isten elől a kert fái között.” (Ter 3,8) Az Egyház tanítása szerint mi, emberek vagyunk Ádám és a felesége, akik jobban szeretjük a bűnt, és a sötétséget, ezért életünkben nagyon gyakran elrejtőzünk Isten elől. A bűnös ember ugyanis nem járulhat Isten színe elé. A bűnbeesés után ezt mondta Isten Évának: „Megsokasítom, és igen megszaporítom gyötrelmeidet és fájdalmaidat…”, Ádámnak pedig: „átkozott lesz a föld munkáid során… Arcod verejtékével edd a kenyeredet….” (Ter 3,16. 17. és 19) Most viszont már ez az örömhír érvényes: Vigadozz Ádám, az ősanyával együtt! Jézus eljött, hogy minden rosszat elvegyen az életünkből, és az emberiség újra Istenhez közeledhessen, sőt Istennel eggyé válhasson.
„…mert Krisztus, aki meztelenül látott titeket, megjelent, hogy felöltöztessen benneteket első ruhátokba, s hogy minden teremtményt megújítson.” – fejeződik be az ének.
A bűnbeesés után az első emberpárnak „megnyílt a szemük, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze és körülkötőt készítettek maguknak.” (Ter 3,7) A bűnös emberi állapotunk természetes következménye a testi meztelenség feletti szégyenkezésünk. Bár ugyanígy szégyenkeznénk bűneink, a bennünk lévő rossz miatt is, amint sokszor nem így érezzük. Jézus mezítelenül megy bele a Jordánba, hogy levegye rólunk a szégyent és eltakarja a bűn által okozott ruhátlanságunkat. Az Úr mindent vállalt értünk, egészen lealázta önmagát (Fil 2,7), és aki „világossággal, mint köntössel körül van öltve” (Zsolt 103,2), nem szégyellte, hogy meztelenül keresztelkedjék meg a folyóban értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért.
Adja az Úr, hogy életünkben mindig őszintén törekedjünk méltóvá válni ahhoz a hófehér, első ruhához, amelyet a keresztségben kaptunk ajándékul, és amelynek zálogát megtapasztalhatjuk minden év Vízkeresztjén! Ezen ünnepünkön Jézus megújít, sőt újjá teremt minden benne hívő embert, és az egész teremtett világot. Ennek jele a szentelt víz, amely csodás módon, láthatatlanul alakul át és válik az „üdvösség forrásává”. Így mi, emberek is változzunk át csodás módon, láthatatlanul, de nagyon is valóságosan az apostol szavai szerint:
„Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek.” (Gal 3,27)