Vízkereszt utáni vasárnap

 Azon időben amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulón és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot - hirdette -, mert közel van a mennyek országa!”

A sötétség mindig elbizonytalanítja az embert, tétovává válik a mozgása, kapaszkodókat keres, s ha nem talál – nem tudja mi van előtte, mögötte, körülötte – megtorpan, mozdulatlanná válik,  ösztönösen összekuporodik, leül. Tehetetlenségében vár. Várakozik egy fénysugárra ami megtöri a körülötte lévő sötétséget.
Anyanyelvünk gazdag a találó kifejezésekben. A célt tévesztett, meggyötört, kétségbeesett ember helyzetére azt mondjuk: kilátástalan. Az ilyen ember „sötétségben ül”, bénán néz maga elé, de nem lát megoldást, kapaszkodókat keres és nem talál, él és mégis, mintha halott lenne, rávetődik a „halál árnyéka”.
A fizikai és a kilátástalanság sötétségén túl a legnyomasztóbb és legborzasztóbb a lélek sötétsége. Amikor az ember már mozdulni sem akar, amikor már kapaszkodót sem keres, amikor már régen feladta és ül a „halál országában” mozdulatlanul,  a világosság hite nélkül, remény nélkül, élettelenül.
A fizikai sötétséget megtörhetjük, ha valamilyen módon fényt gyújtunk. A kilátástalanság sötétségét is legyőzhetjük, ha összeszedjük magunkat és felülemelkedünk a megpróbáltatásokon. A lélek sötétségét azonban csak „az igaz világosság”, Jézus Krisztus győzheti le, aki „megvilágosít minden e világra jövő embert”.
Ez a világosság nem kívülről vetődik ránk, hanem belülről tölt el minket.
Ez a világosság Krisztus élete bennünk, ahogyan Szent Pál apostol fogalmaz: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”
Szent János apostol evangéliumának előszavában így ír Krisztusról: „Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4)
Az Úr Krisztus nekünk adta ezt az életet, nekünk adta a világosságot, aki Őt követi, „nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
Isten, Fiában Jézus Krisztusban mutatja meg, hogy részese akar lenni az ember életének. Velünk akar lenni a születéstől a halálig, hogy mi is Vele lehessünk a feltámadásban és részesei legyünk az örök életnek.
Ő ad nekünk erőt felállni a megpróbáltatások közepette, a kilátástalanság sötétségéből, és ő támaszt fel minket a fizikai halálból.
Ott van velünk a sír sötétjében, hogy mi is Vele tündökölhessünk „a feltámadás megközelíthetetlen fényében”.