Nekünk életünk nagy műalkotását kell megtervezni, bemérni, mit akarok kihozni magamból, de mindenekelőtt a Jóisten mit akar belőlem kihozni. Ha ez a kettő egybeesik, nagyon szép dolog jön ki belőle.

Az egyház szombat reggelre a leghosszabb zsoltárt, a 118-at írja elő. „Lelkem kezemben van” – mondja a zsoltáros –, lelkem, lényem mindenestől. Ha ez így van, akkor nyugodt és kiegyensúlyozott lehetek, de ha lényem szétfolyt, akkor mindenki csak izgága személynek tart. Nagyon fontos, hogy lelkem a kezemben legyen. A fafaragó hazahozza, szárítgatja a fát, de akkor kezd hozzá, ha tudja mit fog belőle készíteni.

Készül a Karácsony, mondani fogják a pásztorok szavát: menjünk Betlehembe! Mi is menjünk Betlehem felé azzal az elszántsággal, hogy megtaláljuk életünk értelemét.

Annak idején, 3 és félezer éve Balak, Moáb királya felbérelt egy jövendőmondót, Bileámot, hogy mondjon átkot a közelgő izraelita népre. Ezt gondolhatta: „mi is védekezünk, de biztos, ami biztos”. A jövendőmondásra igyekvő Bileám (vagy görögösen: „Bálám”) a szamár hátán ülve nem tudott tovább menni. Bálám, aki átokra indult rádöbben, hogy a magasságbeli Isten mást vár tőle: jövendöl „csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből.”- S ezt ismételgették az izraeliták évszázadokon át: „csillag támad, jogar…”

A teremtést hogyan kezdte Isten? „Legyen világosság!” A karácsonyi ikonon világosságot áraszt a csillag, mintha egy új teremtés kezdődne. Az egyház Karácsony szentestén a vecsernyén éppen a teremtéstörténet kezdetét olvassa fel: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. A teremtésben nincs semmi kaotikus: Istennek minden világos. Felülről Isten világából világosság támad. Ezt látjuk az ikonon is. De ennek vallástörténeti összefüggései is vannak.

Az ókori Róma a legyőzhetetlen Nap ünnepét ünnepelte december 24-én. A keresztények megragadták ezt a napot, születés napja, igazság napja ragyogott fel nekünk.

Az ókori Keleten sokan istenként imádták a napot. Aki azonban a Szentírást olvasta, nagyon jól tudta, a Nap nem lehet az Isten. A teremtés negyedik napján „Isten megteremtette a két nagy világítót…” majd „Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek…” Mint valami lámpást, úgy akasztotta ki az Égboltra a Napot, Holdat, csillagokat a teremtő Isten. Saját maga és a föld lakói szolgálatába állította azokat. A Napot, Holdat és a csillagokat is.

Voltak és vannak, akik a csillag jegyében élik életüket, ma is horoszkópokat készítenek, s számukra tragédia forrása lehet, ha megváltozik a csillagok állása. Pedig a keresztényeknek nem a csillagokban van megírva életük, hanem lényük legmélyére van beleírva. Életünket nem határozhatja meg semmi, a teremtő Istenen kívül.

„Jó volna jegyet szerezni, és elutazni önmagunkhoz” – mondja József Attila.

Keresd a csillagot! Keresd életed csillagát! A szántóvető, a hajózó csillag után tájékozódott. Keressük a betlehemi csillagot!

Isten gazdagon küld jeleket.

A jel akkor jel, ha nemcsak egy táblát látunk, hanem az üzenetét is.

Keresd a csillagot, életed célját, ami útba vezet! A jel az Izrael törzséből származó Messiás.

A jel az egyszülött Fiú: ő lehetővé teszi, hogy megtaláld életed célját.

A legfőbb istenemberi minta Betlehemben válik láthatóvá. Aki kiegyensúlyozott ember akar lenni, tanuljon az igazi mintától, Jézus Krisztustól.

A város fényáradatában nem lehet meglátni a csillagot, ki kell jönni a tülekedésből, a csörömpölésből a csendbe. Amíg nem találom meg a csillagom, csak járok jobbra-balra, téblábolok. Attól a pillanattól, hogy észrevettem, megragadtam a csillagomat, már jó úton vagyok. A csillag megtalálásának nagy döntését nem szabad megspórolni.

Kövesd a csillagot a következő 30 napon!

A Meteóráknál láttam, egy háromtagú kis szerzetes közösségben, hogy Szent Pál apostol szavait írták ki egy-egy lépcsőfokra: „A szeretet türelmes... jóságos… mindent eltűr... mindent elhisz... mindent remél... mindent elvisel…”Aki tudja, merre tart, el is jut a céljához, egyik nap türelmes, másik nap jóságos, …

Karácsonyra készülve élethivatásunra is készülünk.

Isten Fia azért jött le, hogy minket átformáljon, hogy hasonlók legyünk őhozzá. Amikor Isten kimondta: „Legyen világos!”, úgy is lett.

„Teremtsünk embert!” – ez hívó szó.

Életünk szakaszán megszólít minket Isten, kit így, kit úgy. Legtermészetesebb, ha Bibliaolvasás vagy -hallgatás közben szólít meg. Vasárnaptól-vasárnapra halljuk Isten hívó hangját.

1740 évvel ezelőtt Szent Antal szokásához híven elzarándokolt a templomba, ahol a gazdag ifjú történetét olvasták fel. Meghallotta a hívó szót, csomagolt, pakolt, osztogatott, és egy szent lett belőle, mert szokásához híven elment vasárnap a templomba.

Ne nézzük le a barlanglakó embert, mert barlangban élő szentjeink meghallották Isten szavát, és attól kezdve úgy is éltek.

Benedek pápát néhány éve megkérdezték a kispapok: hogyan választotta hivatását? Válaszában arról beszélt, hogy neki nem jött különleges fényjelenség, vagy olyan nagy hang, egyszerűen teljesítette keresztény kötelességeit, s érettségi előtt belátta, hogy nem való a vállakozók világába, nem az a kifejezetten ügyes ember, papként bizonyára nagyobb haszna lenne belőle az emberiségnek. Lám, ma egymilliárd keresztényt vezet.

A hivatásnak két része van: a hívó szó és a válasz. Figyeljünk, mit vár Isten itt és most tőlem! Olvassuk el a tőle kapott használati utasítást (Biblia), mérjük föl, vajon én mire vagyok alkalmas?

Istennek személy szerint van gondja mindenkire. Vannak érzéseim, amik Istentől jönnek, olykor úgy érzem családapaként vagy szerzetesként, papként, mérnökként, fodrászként, autószerelőként… jól tudnám szolgálni embertársaimat. Ez az első lépés, hogy kövessem a csillagot, aztán tanulnom kell, s majd eldől, alkalmas vagyok-e rá. Semmiképp se kerülgessük ezt a döntést, mire vagyok alkalmas! A minta ott van a barlang közepén, olyanná kell válnom, mint Jézus Krisztus. Karácsonyi készülődés folyamán nagyon fontos, hogy ki-ki elmélyítse magában, mi is a hivatása.

Papnak és szerzetesnek is meghívhat bennünket az Isten. Papnak csak férfit szentel fel az egyház, szerzetes lehet nő is.

Ha valakit szíven talál Isten, mondja ki: „Beszélj, Uram, hallja a te szolgád!”

A szerzetesség módot és alkalmat ad arra, hogy a még számunkra is ismeretlen értékeinket is kibontsa a Jóisten. A keresztény szerzetesség különleges erénye a közösség: ha három szál fonalat összefonunk sokkal erősebb lesz, mint egyenként a három.

Aki szíve mélyén szerzetességre kap meghívást, kövesse. Aki családanyai, családapai meghívást kap, járja le a csizmája sarkát is addig, amíg meg nem találja élete párját. Nem könnyű dilemmák, döntések ezek.

Az atyák a hivatás példájaként emlegetik, hogy hajtóvadászaton a kutyák szimatolnak erre-arra, s amelyik egyszer szimatot kap, addig meg nem áll, míg rá nem talál a vadra. Nyílegyenesen megy árkon-bokron keresztül, akkor is, ha lenyúzza a szőrét a tüske. Hozzuk ki magunkból, amit Isten megtervezett nekünk! Ezt a döntést higgadtan, nem felajzottan kell meghozni.

A „békesség Istene” jön el hozzánk Karácsonykor. Annak egyik fontos jele, hogy megtaláltuk hivatásunkat, az, ha jövőnkre gondolva nagy béke és nyugalom tölt el bennünket. A higgadt, kiegyensúlyozott lelkiállapot a jele, hogy megtaláltuk csillagunkat.

Lelkigyakorlatos sorozatunk Dr. Orosz Atanáz püspök atya (Hivatás és életcél) előadásával befejeződött. Köszönjük püspök atyának.