Sajópetri görögkatolikus egyházközség filiáinak, Sajóládnak és Ónodnak hívei, valamint a szirmai hittestvérek töltötték meg a kora reggel induló buszt, s indultak útnak, Orosz Béláné szervezésében és Thodory Ferenc főtisztelendő úr vezetésével. A nap kiválóan alkalmasnak bizonyult új lelkipásztorunk és családja, valamint a hívek közelebbi összeismerkedésére. Mire elmondtuk közös reggeli imádságunkat, s szemügyre vettük a körülöttünk ülőket, már meg is érkeztünk utunk első állomására, Mikóházára. Az 1769-ben épült templomba lépve feltűnt előttünk a híres és értékes 48 képből álló ikonosztázion, a királyi ajtó fölött jobbra a Menekülés Egyiptomba, balra Az ítélő Krisztus ikonjával, mely fogódzó és kiindulópont lehetett napi elmélkedésünkhöz. Főtisztelendő Bodolóczki Emil esperes úr köszöntött minket, majd bemutatta szép templomukat és az egyházközséget. A barokk stílusú templomból kilépve kellemes sétát tettünk a község emlékparkjában, melynek középpontjában Vincze Ildikó alkotása, a „Harang” áll, az I. világháborúban elrabolt mikóházi nagyharang emlékére.

      Rövid utazás után Pálházán megnéztük az Urunk színeváltozása tiszteletére szentelt templomot, mely atyáink és nagyapáink mély hitét, s reményét fejezi ki ma is, hitünk minden korban való megőrzésére és továbbadására. A Lélek adta találékonysággal egy szürke szocialista realista külső mezbe rejtették és mentették át a múlt legnehezebb időszakában ezt a gyöngyszemet, az igaz, szent teret, Isten házát, a templomot. Megálltunk és elcsendesedtünk: az örömhír Kárpáti László gyönyörű ikonjain át érkezett hozzánk, imádkozókhoz. Gondolatban és imánkban együtt lehettünk elődeinkkel, amint az ő keresztény életük, zarándokútjuk fénye bevilágított szívünkbe.

      Dimbes-dombos tájon haladtunk tovább utunkon, külső-belső napsütésben Isten jelenlétében. Lélekben egyre inkább felkészültünk a legszentebb imádságra, a Szent Liturgiára, melyre Filkeházán a Szentháromság dicsőítésére épített templomban került sor. Az oltárnál Thodory Ferenc és Jármi Zoltán főtisztelendő parókus urak együtt szolgáltak. Lelki atyánktól kaptuk Isten igéjét, a tanítást, amit szívünkbe véstünk. Az üzenet felszólított az éberségre, hogy soha ne hűljön ki bennünk Isten szeretete, hanem az Ő szeretetében élők együtt legyünk az Ő szeretett gyermekei. A Szent Liturgia után az egyházközség tagjainak vendégségét élveztük, mely nagyon jól esett és szívből köszönjük. Az filkeházi hittestvérek kedvességét és a tanítást magunkkal vittük, megéltük, bearanyozta a napunkat.

      Ebéd után Füzérradványban a 16. században épült Károlyi-kastélyt tekintettük meg, a felújított és immár látogatókat fogadó épületszárnyban mindenki találhatott érdeklődésének megfelelő látnivalót: válogatva a reneszánsz és a kora-barokk bútorok, textiliák, kőfaragványok, vagy épp vadásztrófeák között. Délután a nyárvégi, őszi napsütésben a Zempléni-hegység legfestőibb völgyében, Kőkapun időztünk. A látvány festő vásznára, vagy fotóra kívánkozott: A völgyben egy kis tó, melyet a még zöld lombkoronájú fákkal ékes hegyek ölelnek körül. A tó körül vezető keskeny úton mosolygó asszonyok és jókedvű férfiak, futkározó gyermekek tűnnek elő, amint a hétköznapokat hátra hagyva sétálnak, jóízűen beszélgetnek, nagy békében, egyetértésben. Egy gyermek feje fölött egy szitakötő száll tova éppen. Itt és most minden Isten túláradó jóságát tükrözi, s a tiszta Istenszeretet emberszeretetbe torkollik. Istengyermeki mivoltunk átélésének mélységes lehetősége és megvalósulása ez. Mint mindig – ha ezt az ízt érezzük –, most is, a „szárnyas idő” gyorsan elrepült, s indulnunk kellett tovább.

      Bekecsen Szabó Roland főtisztelendő parókus úr s az egyházközség tagjai megvártak bennünket, hogy együtt végezhessük a szombat esti vecsernyét.

      Mindnyájan megfrissülve, Isten szeretetében gazdagodva, lelki erőben töltekezve és megerősödve tértünk haza, hogy szétsugározhassuk azt a sok kegyelmet a világban, amit kaptunk. Hálát adunk e szép napért Istennek és Thodory Ferenc főtisztelendő úrnak, s köszönetet mondunk Orosz Bélánénak, a szervezőnek.

       A nap végén a filkeházi templombelsőben olvasható sor jutott eszembe: „DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK” , s a folytatás: „és békesség a földön, jóakarat az emberekben!” Igen, dicsőíteni Istent és békességben: élni csak így érdemes!

                                                                                               Szűcsné Fenyő Ágnes