Szent Péter és Szent Pál ünnepén (Mt 16, 13-19)
Dikérion 2011.06.29. 07:00
Egy alkalommal szerzetesek beszélgettek arról, vajon mikor is adja meg magát a sötétség a világosságnak.
Talán akkor, amikor feltűnnek a Nap első sugarai; talán akkor, amikor meglehet különböztetni az embert a bokortól? Nem, hanem akkor, amikor az egyik ember a másik arcában a testvért ismeri fel. Testvérként ismerni fel, vagyis szeretni pedig azt jelenti, hogy képes vagyok azt mondani a másiknak: Te vagy, Te létezel számomra. De nemcsak azt jelenti szeretni, hogy azt tudom mondani: Te, akivel találkozom, Te létezel számomra, hanem valami mást is: képes vagyok igent mondani neki, képes vagyok igent mondani rá. Tehát azt jelenti, hogy nemcsak embernek fogom fel őt a maga egyediségében, egyszeriségében, az Istentől kapott megismételhetetlenségében, hanem azt is, hogy igenlem, hogy igénylem Őt a maga értékével. Nem csak azt vagyok képes mondani: Igen, Te létezel a számomra, hanem azt is: Igen, te fontos vagy a számomra.
Amikor elgondolkodunk a most felolvasott evangéliumi történeten, amikor halljuk, hogy Jézus felteszi a kérdést, először, hogy: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” ( Mt 16, 13b) s aztán: „Hát ti kinek tartotok engem?” (Mt 16, 15) akkor - azt gondolom - elsősorban nem azt kell látnunk, Jézus arra kíváncsi, vajon tudják-e, hogy Ő a Messiás, hanem azt kell megértenünk, Őt az érdekli, képesek-e odaállni a Messiás mellé. Nem azt szeretné hallani: Igen, te vagy a Messiás, hanem azt, hogy a Messiás fontos nekünk. Isten fiának megjelenése a földön elsősorban nem istenségének a bemutatása, hanem Isten Országa elérkeztének meghirdetése. Amikor tehát Péter így válaszol: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16, 16), akkor nemcsak felismeri az Istent, hanem az Isten Országa munkásának áll. Válaszával kijelenti, hogy Krisztus számíthat az apostolokra az Ország hirdetésében. Ez pedig már komoly lehetőség arra, hogy az Ország ne felülről, mintegy Istentől rájuk téve jöjjön el, hanem belőlük, közülük, általuk átjárva növekedjék fel, mint ahogy azt az a bizonyos kovász teszi.
S hogy helyesen gondoljuk, ezt abból is láthatjuk, hogy Jézus Máté elbeszélésében ezután a vallomás után megjövendöli szenvedését, és a következő nagyobb eseményként a Tábor hegyén megmutatja isteni dicsőségét. Látja, hogy nem csupán tudják, ki Ő, hanem bíznak benne, és ezért a bizonyosságért tárja fel a jövőt.
Éppen ezért van az, hogy Egyházunk az apostolok közül csak Szent Pétert és Szent Pált tiszteli meg ilyen nagy ünneppel. Mert elsősorban ők azok, akik a Jézusba vetett bizalommal vállalták, hogy bemutatják Isten Országát a világnak.
Kereszténynek lenni pontosan ezért nem azt jelenti, hogy tudunk egyet s mást Jézusról, hanem hogy nyíltan odaállunk őmellé és bízunk az Ő személyében. Az az üzenet, hogy Isten erőteljesen közbelépett népéért, ez az a tudat, hogy új kapcsolatban állunk Istennel, hogy az Ő Országában élünk. Ez pedig alapvetően új emberi magatartást tesz lehetővé. Mert ha megtapasztaltuk Isten jóságát, kötelezve kell éreznünk magunkat, hogy ezt tovább is ajándékozzuk, mégpedig nemcsak általánosságban, hanem határozott tettekben is.
Simone Weil egy 20. századi filozófusnő írta: „Az embereknek egyetlen dologra van szükségük: valakire, aki valóban figyelembe veszi őket; nehéz és ritka dolog, szinte csoda.” Életünk legbelső lényege az Istentől felénk áradó szeretetnek a folytatása. Mert Isten teremtő, éltető szeretete nem pusztán nagylelkűségének folyamatos ránkárasztása, hanem lemondás is. Isten a teremtésben egy kicsit lemond korlátlan uralmáról a világ felett, kicsit teret ad az embernek a világban. Ebből pedig az következik, hogy mostmár nekünk kell jelen-lenni Isten megtartó szeretetével
Jézus kérdésével birtokba veszi, meghódítja és átformálja az apostolokat, hogy eljussanak Hozzá. Hogy eljussanak Hozzá, mert távol volt az ember Istentől. És ez a távolság csak a szeretettel volt arányos. Minél messzebb van az Isten, annál jobban kell szeretni, hogy közel jöjjön. S erről a nagy szeretetről, erről az Istenbe vetett nagy bizalomról tesz tanúságot az apostolok helyett válaszoló Péter: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.
Kedves testvérek, ma, amikor Szent Péter és Szent Pál dicső életét szemléljük, nem szabad elfeledkeznünk saját életünkről sem, mert bár nem tudom, ki mit fog válaszolni, ha Krisztus felteszi a kérdést, de abban biztos vagyok, hogy felteszi.
Ott is.
Itt is.
Akkor is.
Most is. Mindörökké.
|