(folytatás)

2. A Szentlélek lelki érzékeléssel ruház fel bennünket

            A Szentlélek belénk írt pecsétje valóban „lepecsétel”, ami negatív oldalról nézve lemondást jelent. Az érzékelés bezárulását jelenti a világ, a bűn felé, Krisztus kedvéért.

            Pozitív értelemben pedig van ennek a lepecsételésnek egy „misztikus” vonása; ugyanis érzékeink megnyílnak a Szentlélek kegyelme miatt egy olyan valóság érzékelése előtt, ami isteni világ, szellemi. Erről olvashatunk a Szentírásban, de meg is tapasztalhatjuk.

            A szentéletű atyák azt mondják, hogy természetes érzékszerveink lelkiekké alakulnak át. A Szentlélek kegyelméből szinte új életet kapunk, amikor természetes érzékeink a természetfölötti  érzékelésre irányulnak: „Íme, újjáteremtek mindent..” /Jel 21, 5/

            A látás úgy változik meg, hogy természetes szemünkkel látomásokat látunk, amelynek egyik egyszerű formája a „belső látás” kialakulása. Ez egyfajta Isten által adott „helyzetfelismerés”, de lehet konkrét látása egy-egy emberi léleknek, mint ahogy sok szentéletű gyóntató „látta” a be nem vallott, vagy felületesség miatt elfelejtett bűnöket. Ismertem olyan atyát, aki konkrétan látta az emberek lelkét, és így azt is, hogy mennyire torzult el a bűntől, vagy mennyire vált tisztává és széppé az erényes élet és az ima által.

            A hallás megnyílik az isteni sugallatok meghallására, ami jelentheti a természetes fül számára hallható szavakat, de a kimondatlan szavakban hallható Istentől származó üzeneteket is.

            A nyelv és a beszéd Isten uralma alá kerülhet és a próféciákban érhetjük tetten, hogy természetfölötti erővel van felruházva.

            A tapintás képessé válik az isteni érintés érzékelésére, amit nemcsak a lélek, hanem a test is érzékel.

            Az ízlelés és a szaglás érzékelni fogja Isten „édességét”, ami gyakran megmutatkozik a Szentlélekkel eltelt személyek halála pillanatában vagy haláluk után, amikor rendkívül finom illatot éreznek a körülötte állók. Számtalan szent ereklyéje ma is rózsaillatot áraszt, vagy olyan illatot, amiről a hívő azt gondolja, hogy nemrég tömjéneztek.

            Érdekes azonban, hogy a bűntől megterhelt embernek vagy Isten iránt teljesen közömbös embernek nincs ilyen tapasztalata. Azonban olyan is előfordulhat, hogy Isten érzékszerveiken keresztül ejt sebet ateisták meggyőződésén, mert hirtelen „érzékelni” kezdenek olyasmit, ami nem e világhoz tartozik. Ilyenkor azt mondják az atyák, hogy ez a közbenjáró ima ajándéka, amit szerzetesek vagy más személyek végeznek a sötétségben ülőkért.

            3. A Szentlélek munkája lesz bennünk az a magatartás, hogy a lelki harcban odaadjuk egész valónkat Istennek.

            Odaadjuk testünket, amikor a metániák végzésével /meghajlások/ lecsillapodik nyugtalansága idején, vagy hódolatunkat, bűnbánatunkat leborulásokkal kifejezve vonjuk be testünket az imába.

            Szemünket és nézésünket átadjuk az Újszövetség és a Zsoltározás olvasásának, és tartózkodunk  minden illetlen nézéstől és pillantástól.

            A szaglást átadjuk a tömjén illatának a szertartások idején, ami az imát jelképezi. Imánknak „jó illatúnak” és könnyednek kell lennie, hogy viszonzásul megérezhessük a mennyország illatát.

A műró finom illata, ami szertartásunkban a bérmálás szentségét kíséri, a természetfeletti illatokat jelképezi. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg nekünk: „Mert Krisztus jó illata vagytok...” /2Kor 2, 15/

            Ízlelésünket az önmegtagadásnak adjuk át, a böjtnek, mert ezáltal halhatatlan dolgokat fogunk ízlelni. (3)

            A tapintást és az érzékelést a nyugalomnak adjuk át, vagy a fájdalomnak és szenvedésnek.

            Sajnos sok keresztény számára mindez „csak szimbólum”. Nehéz megérteni, hogy lelki feladatunk érzékszerveink „átistenítése”, vagy egyszerűbben fogalmazva „felemelése” a természetfölötti életbe, hiszen minden nappal a „természetfölötti élethez” vagyunk közelebb, mert véges földi tartózkodásunk.

            Pünkösd ünnepének vecsernyéjén, vasárnap, a térdhajtásos imában ezt mondja a pap:

„Nagy és örök, szent és emberszerető Isten! Ki most is méltattál minket,

hogy csodáid dicséretére és magasztalására, megközelíthetetlen dicsőséged

előtt álljunk: irgalmazz nekünk bűnös szolgáidnak és adj malasztot,

hogy töredelmes szívvel, kevélység nélkül ajánljuk fel neked háromszor szent

dicsőítést és hálaadást nagy ajándékaidért, melyeket adtál és mindenkor adsz nekünk.”

            Milyen ajándékért mondunk mi „dicsőítést és hálaadást? A létezés gyönyörűséges ajándékáért, amely az ember esetében a természetfölötti élet gyönyörűségeit is jelenti.

            Életünk természetfölötti vonásai pedig attól a perctől kezdve válnak valósággá, amikor személyes pünkösdünk kibontakozásán imával és alázattal dolgozni kezdünk. Ezt a munkát gyónással indítjuk, a bűnök kerülésének aszkézisével folytatjuk, és a Szent Liturgián való áldozással fejezzük be, ami a „Szentlélek hitének teljessége”. (4)

(vége)

3 – Proszfora: Áldozati kenyér, melyből a pap az előkészületben a Szent Liturgiához szükséges kenyérrészeket lándzsával kivágja. Külön erre az alkalomra sütik. A tetején négyszög alakú pecsét van kereszttel és annak ágai között IC XC – NI KA = „Jézus Krisztus győz” felirat. - Anyaga tiszta búzaliszt, élesztő, víz, kevés só. /Ivancsó István Liturgikus lexikon, Nyíregyháza, 2001/

4 Aranyszájú Szent János liturgiája