Az ünnep régóta ismerős volt a zsidóság számára is: eredetileg hálaadási ünnep volt az aratásért, később pedig a Sínai-hegyen történt első szövetségkötés megünneplését jelentette. Az Apostolok Cselekedetei azonban arról számol be, hogy ezen a húsvét utáni ötvenedik napon lángnyelvek ereszkedtek le az apostolokra, s „mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni” (2,4).

Az ősegyház születésének ez a látványos mozzanata ma is sokakat tűzbe hoz és ünneplésre indít. Az ünnep előestjén az idén is milliók virrasztanak és imádkozva várják a Szentlélek leszállását. Vasárnap pedig – az idén kivételesen – keleti és nyugati, ortodox, katolikus és protestáns keresztények teljesen egyidejűleg ünneplik a Szentlélek eljövetelét.

Még ha sokan törekszenek is a különleges „karizmák”, kegyelmi adományok elnyerésére, ebben az évben sokatmondó lehet számunkra a „mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek” bibliai mondat. Az Apostolok Cselekedetei nem arról szól, hogy ki tett szert a többiekénél nagyobb adományokra, hanem hogy beteljesült Joel próféta jövendölése: „És ez lesz az utolsó napokban – mondja az Úr –, kiárasztom Lelkemet minden emberre; akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak… Szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat fogok tenni odafönn az égen, … És ez fog történni: mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (2,17-21)

Péter apostol pünkösdi beszéde arról számol be, hogy ezen az ünnepnapon beteljesült a jövendölés, s Isten nem is csak jámbor férfiakra, hanem valóban mindenkire – nemcsak férfiakra, hanem az akkor vallásilag háttérbe szorult nőkre, sőt még a legmegvetettebbekre, a szolgákra is – kiárasztotta Szentlelkét. Az üdvösség nagy lehetőségét kínálta fel mindenki számára.

Remete Szent Antal arab nyelven ránk maradt hagyatékában található néhány nagyon megkapó mondat, melyeket 8. levelében tanítványaihoz intézett: „Fogadjátok be azt a nagy tüzes Lelket, amelyet én magam is befogadtam! S ha úgy akarjátok magatokba fogadni, hogy bennetek is lakjon, mutassátok ki előbb testi fáradozásotokat, szívetek alázatát, és emeljétek gondolataitokat éjjel és nappal az ég felé! Kérjétek egyenes szívvel ezt a tüzes Lelket, s akkor majd megadatik nektek. Ne kételkedjetek szívetekben, … hanem kérjetek inkább egyenes szívet, s akkor majd elnyeritek. Én is, mint atyátok, részt veszek fáradozásotokban, és imádkozom értetek, hogy befogadjátok Őt, mert tudom, hogy tökéletesek vagytok, és be tudjátok fogadni. Akik ezt a műveltséget szerzik meg maguknak, azoknak nemzedékről nemzedékre megadatik a Lélek. De ismerek olyanokat, akik, miután befogadták Őt, már nem folytatták ezt (az evangélium szerinti önmegtagadást), és a Lélek nem is maradt meg bennük.”

A sivatagi aszkéta másfél évezreddel ezelőtt mondatai ma is aktuálisak. A „Szentlélek ajándékát” határozottan kérni kell. A keresztényeknek alázatos szívvel imádkozniuk és fáradozniuk kell, hogy „a tüzes Lelket” elnyerjék, illetve megtarthassák. Hiszen a beavató szentségekben egyszer már elnyerték a Szentlelket. De ahhoz, hogy ez a Lélek megmaradjon bennük, az imádságban és alázatos őszinteségben való kitartáson kívül szükség van arra az engedelmességre is, amellyel átadják magunkat a Szentlélek vezetésének. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)

Sajnos, a világban nem túl sokan vannak olyanok, akik határozottan engedik, hogy Isten Lelke vezérelje őket. Ellenben nagyon sokan vannak, akik kirekesztik életükből a Szentlelket. A pusztán a televízió vagy rádió által irányított tömegek, s főként az alkohol vagy egyéb szenvedélyek által vezérelt embertársaink nemigen engedik, hogy Isten Lelke vezérelje őket. „Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel!” – írta az apostol az efezusiaknak (5,18). Valószínűleg nem véletlenül igyekeznek az emberek a kocsmák felé: azt az űrt akarnák megtölteni, ami lényük legmélyén van. Csakhogy az ital szerezte mámor nem tölti be az űrt, mert az ember nem szeszre, hanem Istenre van hangolva. Ezért „inkább Lélekkel teljetek el!” – folytatta levelét Szent Pál. Ahogy a mámort kereső ember valami földöntúli élvezetet, boldogságot keresve részegedik le és emiatt már nem is élvezheti azt, amit keresett, a keresztényeknek épp ellenkezőleg: a vezérlő Szentlélekkel kell megtelniük.

Vezesse hát a Miskolci Exarchátus papjait és híveit is Isten Lelke, hogy Isten Országának jelenlétéről mások felé is tanúskodjanak! Nem egymással rivalizálva, hanem úgy, hogy az apostoli  mintára „mindannyiukat eltöltse a Szentlélek”. Hogy most már nap mint nap elénekelhessük: „Vettük a mennyei Szentlelket, megtaláltuk az igaz hitet, imádjuk az oszthatatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket!”