Egyházunk az első hét egyetemes zsinatra sokat emlékezik az egyházi év során. Fontos is az emlékezés, mivel ezeken a zsinatokon fogalmazták meg hitünk alapvető tételeit, dogmáit. Az emléknapok sorában négy olyan nap van, melyen különösen is ezekre a zsinatokra figyelünk. Ezeket a napokat Egyházunk meglepő bölcsességgel osztotta szét a naptárban. Két alkalom – Nagyböjt első vasárnapja és a Szent Ötvened VII. vasárnapja – a változó ünnepek, míg a másik kettő – október 11-18. közé eső vasárnap és a július 13-19. közé eső vasárnap – az állandó ünnepek sorába került. Így, ha a Húsvét nem esik nagyon késői időpontra, minden évszakban megemlékezünk azon atyákról, kik megvédték az igaz hitet a tévtanítók, az eretnekek ellen.

Hogy megértsük ezen zsinatok fontosságát röviden tekintsük át történetüket, kik és milyen tévtanítások ellen harcoltak, fogalmazták meg a hitigazságokat.

Az I. (I. Niceai, Nikeai, Nikaiai) egyetemes zsinat: Az első zsinat 325. május 20-án ült össze Áriusz eretnek tanításainak megvizsgálása. Áriusz ugyanis azt hirdette és tanította, hogy Krisztus nem Isten, hanem csak teremtmény. Ezt a zsinat elítélte és kijelentették, hogy a Fiú az Atyával egylényegű (homousziosz), és rögzítették a nikaiai hitvallást, melyet a 220 résztvevő püspökből 218 aláírt. Ugyancsak ezen zsinaton állapították meg a Húsvét mindenkori időpontjának kiszámítási módját (a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap).

A II. (I. Konstantinápolyi) egyetemes zsinat: 381 májusában ült össze. Legfontosabb tanítása, hogy a Nikaiai hitvallás megtestesülésről és a Szentlélekről szóló cikkelyét kiegészítette. Kimondta, hogy a Szentlélek is isteni személy, és ugyanaz az imádás illeti meg, mint az Atyát és a Fiút. Itt alakult ki a Nikaia-Konstantinápolyi Hitvallás, melyet mind a mai napig használunk és imádkozunk a Szent Liturgián.

A III. (I. Efezusi) egyetemes zsinat: 431 júniusában ült össze. Mivel az első két zsinat már rögzítette Krisztus istenségét, így ezen a zsinaton fogalmazták meg, Nesztoriosszal szemben, hogy a Szűz Mária az Istenembert hozta a világra, így Istenszülőnek és Istenanyának nevezhető.   

A IV. (Khalkedóni) egyetemes zsinat: 451 októberében ült össze. Legfőbb tanítása, hogy Krisztusban két természet volt jelen keveredés nélkül. Tökéletes Isten és tökéletes ember volt, istenségében egylényegű az Atyával, emberségében egylényegű velünk, emberekkel. Ezt a hitigazságot énekeljük meg oly csodálatosan a 3., a 6. és a 8. hang Nagy Dogmatikonjában.

Az V. (II. Konstantinápolyi) egyetemes zsinat: 553 májusában ült össze és monofizitákkal harcolt, akik a IV. zsinat ellenére tagadták Krisztus két természetét.

A VI. (III. Konstantinápolyi) egyetemes zsinat: 680 novemberétől 681 októberéig ülésezett. Fő témája a monotheléta tévtanítást elítélése volt, mely szintén Krisztus két természetét tagadta, mivel Krisztusban egy természetet és így egy energiát, egy cselekedetet vallott.

A VII. (II. Nikaiai) egyetemes zsinat: Izauri Leó görög császár, hogy a mohamedánok és zsidók rokonszenvét megnyerje, a szentképek tiszteletét bálványozásnak nyilvánította, betiltotta, a templomi képeket elpusztíttatta s a képek tisztelőit üldözte. A 787-ben tartott VII. egyetemes zsinaton összegyűjtötték a képtisztelet szentírási bizonyítékait és a hagyományokat, majd elfogadták a zsinat hitvallását. A szentképek, a kereszt és az ereklyék Krisztus, az Isten és a szentek személyére emlékeztetnek. Külső tiszteletadás: proszkünézus illeti meg őket, ami különbözik az egyedül Istennek kijáró imádástól, a latreiától. Ezenkívül még más egyházfegyelmi határozatokat is hoztak. A zsinat után sajnos a képrombolókkal való küzdelem több mint félszáz évig tovább folyt, mígnem a szintén képüldöző Teofil császár özvegye, Teodóra császárné kívánságára Konstantinápolyba újabb zsinatot hívtak össze 842-ben. Ennek határozatait Teodóra fia, Bardász Mihály császár is elfogadta, a szentképek üldözését megtiltotta, s 843-ban a nagyböjt első hetének szigorú megtartása után, a böjt első vasárnapján a szentképeket a templomokba nagy ünnepélyességgel visszahelyezték.

            A zsinatok tanításainak ismeret fényében jobban megértjük, hogy miért fontosak ezen zsinatokra és az azon részt vevő atyákra emlékezni.

            Ám Egyházunk két zsinatot különösen is ki emel. Az egyik az első zsinat, mely az első komoly vita és tévtanítás miatt ült össze. Áriusz ugyanis megkérdőjelezte Krisztus istenségét, azaz megkérdőjelezte a legfontosabb tanítást. Erre a zsinatra kétszer emlékezünk: a Szent Ötvened VII. vasárnapján és az első hat egyetemes zsinat atyáinak emlékén, a július 13-19 közé eső vasárnapon.

         A másik fontos zsinat a hetedik, ahol a helyes ikontiszteletet fogadták el, s következményeként 842-ben már teljesen vissza tudták állítani az ikon-tiszteletet. Ez a zsinat főleg a keleti egyháznak fontos, mivel ikonok nélkül elég üresek lennének a keleti – köztük a mi – templomaink.

Ha a liturgikus énekeinket olvasgatjuk, imádkozzuk, akkor feltűnhet nekünk, hogy mindegyik ünnep merít, vagy éppen kölcsönvesz egy-egy sztichirát az első egyetemes zsinat ünnepi énekeiből, melyeket most vasárnap éneklünk. Az ünnepi szövegekből kitűnik, hogy minden eretneket, aki szét akarja szakítani Krisztus egyetlen köntösét – az Egyházat –, azt valahogy Áriusszal azonosítják. Úgy gondolják a szent írók, hogy minden tévtanításnak Áriusz, a legelső eretnek az oka és eredete. Ő indíthatta el azt a folyamatot, ami a kétkedők, a tévtanítók egész sorát hozta létre. Talán igazuk van. De kellettek a tévtanítók, hogy megfogalmazódjanak a hittételek, mint ahogy Júdásra is szükség volt a megváltás művében. Szükség volt az eretnekekre, mint ahogy szükség volt az igazhitű, a Szentlélek által vezérelt egyházatyákra is, hogy az egyház a megfelelő irányba fejlődjön. Nekünk is szükségünk van ezekre a tanításokra, hogy a mi hitünk is helyes és igaz legyen, hogy ne tévedjünk le az Istenhez vezető útról.

        Ezen a vasárnapon köszönjük meg a zsinati atyáknak, hogy elmondták, leírták, hogy miben is kell hinnünk, és hogy járjanak közbe Krisztusnál a mi lelkünkért.