Gyertek, kövessetek, én emberek halászaivá teszlek titeket!
Dikérion 2011.05.18. 17:27
Varga Csaba I. éves szikszói papnövendékünk gondolatai, melyeket Alsógagyban, Baktakéken és Encsen mondott el.
Krisztusban Kedves Testvérek!
A húsvéti időszak negyedik vasárnapján, az inaszakadt vasárnapján tartja a magyar katolikus egyház a hivatások vasárnapját. Ilyenkor az országban tanuló valamennyi papnövendék ellátogat valamelyik parókiára és ott tart egy tanulságtételt a hivatásról. Engem is azért küldtek ide Nyíregyházáról, hogy tanulságot tegyek a papi és keresztényi élethivatásról.
Had kezdjem egy rövid bemutatkozással: Varga Csabának hívnak, Szikszón születtem és itt is élek jelenleg két húgommal és szüleimmel. A hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Középiskolában végeztem tanulmányaimat és ott is érettségiztem. Jelenleg Nyíregyházán tanulok a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán első éves papnövendékként.
A papi hivatás gondolata először középiskolás koromban kezdett el foglalkoztatni. Igazából semmilyen különleges imádságos élmény vagy különleges hívás nem történt velem, ami arra késztetett volna, hogy a papi életpályát válasszam hivatásomul. Inkább az ottani közeg hatása, számos pap jó példája, az iskolai lelki programok, zarándoklatok Máriapócsra mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy érettségi után a szemináriumba jelentkezzek. Sikeres felvételi után egy évig Vácra jártam az ottani szemináriumba, és mint említettem jelenleg Nyíregyházán tanulok.
Sokat gondolkodtam arról, hogyan tudnék én most a saját hivatásomról tanúságot tenni vagy beszélni róla, hiszen én még ennek az élethivatásnak a legelején járok, így nehezen tudnék hiteles képet adni a papi életről.
De van a keresztény életnek egy másik oldala is: a király papság, amelyre minden megkeresztelt ember hivatott. Nem csak a papi életre meghívottaknak szól a Máté evangéliumában olvasható felszólítás: „Gyertek, kövessetek, én emberek halászaivá teszlek titeket!” Bár tény az, hogy amikor Jézus erre a világra jött, és megalapította az Új Szövetséget, 12 férfit hívott meg, akiknek az ő művét kellett folytatniuk. Végigsétált a Genezáreti-tó mentén, és magához hívta Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost. Majd halála és feltámadása után lováról a földre terítette Sault, és a pogányok legnagyobb apostolává tette.
De voltak ott Jézusnak más tanítványai, akik nem láttak el papi feladatokat. Nekik az volt a feladatuk hogy a mindennapi életük cselekedetein keresztül tegyen tanulságot Jézus Krisztusról. Ez a feladat nagy kihívást jelentett akkor is és jelent most is. De számos ránk maradt írás tanúskodik arról, hogy az ókeresztény hívők miként tettek tanulságot életükkel és szavaikkal Krisztusról, vállalva ezzel a megszégyenítést, az üldözést és akár a vértanúságot is.
Egy akkoriból ránk maradt levél írója így emlékezik meg az egyszerű hívő keresztényekről: „A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. Engedelmeskednek a meghatározott törvénynek, de életükkel felülmúlják a törvényeket. Mindenkit szeretnek, de mindenki üldözi őket. Szegények és sokakat gazdagítanak. Megalázzák őket és ők tiszteletet tanúsítanak. Halálra adják őket, de ők életre támadnak.”
Ebből a példából láthatjuk tehát, hogy a maga a keresztényi élethivatás mekkora áldozatot kíván az embertől. És mikor lenne a legnagyobb szükség olyan keresztényekre, ha nem ma, akik képesek szembeszegülni a világban dúló gonoszsággal, és önzetlenül és megalkuvásoktól mentesen hirdetik az örömhírt korunk emberének.
Lássuk be, ez az örömhirdetői feladat sokszor lehetetlennek tűnik. Tény, hogy a keresztény élet néha hatalmas sivataghoz hasonlít. Ugyanis kevesen vesznek erről tudomást. Kevesekhez jut el a sürgető felszólítás, hogy Isten Országának építésében minden megkeresztelt emberre szükség van. Ugyanakkor sok elhangzott buzdítás, tanítás pusztába kiáltott szó lesz, mert nehezen talál termékeny talajra a ránk bízottak lelkében. Mégsem adhatjuk fel a küzdelmet! Nehézségek árán is ki kell tartanunk a keresztény élethivatásban! Szavainkon, de még inkább cselekedeteinken, döntéseinkben előbb utóbb meglátszik, nyilvánvalóvá lesz, hogy csak a nevünkben vagyunk-e keresztények, vagy valóban Jézushoz tartozunk és minden mozdulatunk rá mutat. Hiszen nincs ennél szebb és fontosabb feladat, mint másokat önzetlenül Krisztushoz vezetni! Innentől kezdve az már csak részletkérdés, hogy mindezt tűzoltóként, ügyvédként, papként, családos vagy nőtlen állapotban tesszük.
Ámen.
|