Megidézhetjük Jónás próféta könyvét is, ahol a niniveiek imádkoznak és böjtölnek, hogy ne sújtsa őket Isten haragja. /Jón 3,7-10/

            Látjuk imádkozni Jóbot, amikor elveszítette mindenét, ami neki kedves volt. Azt mondta: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, mezítelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Majd így folytatódik a szentírási rész: „Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” /Jób 1, 21-22/

            Jób egész életét, egész magatartását imádsággá tette. És mindig imádkozott és Isten akaratát akarta megérteni. Ez tette barátai látogatásakor, és ezt tette amikor fekélyek borították és a szemétdombon ülve vakargatta magát egy cserépdarabbal.  Ő elfogadta Isten kezéből a jót és a rosszat is. De ez csak akkor lehetséges, ha imádkozik az ember. Csak akkor marad béke a szívében a bajok és megpróbáltatások idején, ha imádkozik.

            Mit mondhatnánk még az imádság mellett? Hiszen azt látjuk, hogy egyetlen erény sem fejlődik és marad meg az emberben ima nélkül.

            Imával viselték el a szenvedéseket az összes szentek akiknek ismerjük életét. Mind hamarabb imádkoztak, mint lettek vértanúk és csodatevők!

            Imádságban találkozunk és egyesülünk Istennel és maradunk Őbenne: „. . . aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tehettek.” /Jn 15,5/ Nincs tehát semmilyen lelki gyümölcs imádság nélkül, ahogy Szíriai Szent Izsák atyánk mondta: „Semmi nem jön hozzátok más úton, sem békesség, sem jóság, sem türelem, sem béketűrés, sem szeretet, sem megbocsátás, sem lelki erő . . . csak az imádság útján...  Ámen.

(befejezés)