"Uram, taníts meg minket imádkozni"-I-rész
Demkó Balázs 2011.03.16. 10:22
Imádkozni nem könnyű dolog, mert igényli a hitet, a lelki tisztaságot, a következetes munkát. Ennek ellenére ebben a buzdításban arra törekednék, hogy az imádság nélkülözhetetlenségét hangsúlyozzam, hogy mindenki kedvet kapjon az imádsághoz és növekedjen Isten iránti szeretetében.
Ha meg akarunk tanulni imádkozni, a Szentíráshoz kell fordulni, ahol számtalan példát találunk az első lépések megtételére.
Jézus földi életét végigkísérte az ima. Sok helyen olvassuk az Evangéliumokban, hogy akár az egész éjszakát imádságban töltötte. /vö. Lk 6, 12/ Tanítványait tanította imádkozni: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a Te neved....” /Lk 11, 2/ Imádkozott tanítványaiért, Péter apostolnak elárulása éjszakáján ezt mondta: „...könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited...” /Lk 22, 32/ Nyilvános működését is azzal kezdte hogy „. . . elvonult a pusztába imádkozni . . .” /Lk 5, 16/ Aztán ezt tette később később is: „fölmegy egy hegyre magányosan imádkozni” /Mt 14, 23/.
Jézus sokszor beszél az ima fontosságáról, sőt, több helyen azt mondja: „szüntelenül imádkozzatok!”. /Mt 26, 4; Mk 14, 38; Lk 21,36/
Apostolai követték ebben. Szent Pál apostolról tudjuk, hogy szüntelenül imádkozott, és mindenkinek ajánlotta: „Imádkozzatok szüntelenül”. /1Tesz 5, 17/
Ő az imádság hatására „felemelkedett a harmadik égéig . . . ahol . . . testben-e, vagy testen kívül-e . . . . elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania . . .” /2Kor 12, 2/
Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy amikor Pál apostol Filippiben járt, akkor Szilás társapostollal együtt börtönbe zárták. Bár előtte letépték ruháikat és bottal sok ütést mértek rájuk, ők éjfél tájban imádkoztak és magasztalták Istent. /ApCsel 16, 22-25/ A reménytelennek látszó helyzetben hálát adtak Istennek, hogy Jézusért nehézségeket és bántalmakat szenvedhetnek el, aminek következtében egyszer csak „ . . nagy földrengés támadt, úgy hogy megrendültek a börtön alapjai, hírtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók . . . kárt akart tenni magában...” /ApCsel 16,-28/
Azt látjuk itt, hogy az imádság megoldja a bilincseket, az imádság a börtönben is kiteljesíti a küldetésüket, az imádság mindent hordoz.
Az imádkozót Isten azon az úton tartja, ami az Ő akarata. Az üdvösség világossága az imádság segítségével kiáradt a börtönőr családjára is, Filippiben.
Az Evangélium hirdetésének első zsengéje egy Lídia nevű bíborárus asszony volt, aki egész háznépével megkeresztelkedett, és befogadta őket házába. Az Evangélium hirdetésének második termését az imádság segíti és olyan helyről adja, amire nem számíthatott Pál apostol.
A börtön alapjai megrendülnek, a zárak kinyílnak, de ami nagyobb csoda, a börtönőr remegve borul Pál és Szilás lábaihoz és azt kérdezi: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” /ApCsel 16, 31/
Ez a börtönőr fogadja be őket aztán a házába, ő látja el sebeiket és megkeresztelkedik családjával együtt.
Milyen nagy dolog az imádság és ennek ellenére mégis milyen keveset imádkozunk!
A jobb lator az első, aki a mennyországba jut, mert a kereszten imádkozik: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” /Lk 23, 42-43/
Az Egyház első vértanúja, Szent István diakónus imádsága is meghallgattatik, aki szintén haldoklása közben kéri Istent: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Azután térdre esett és felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Amikor ezt mondta, meghalt. /ApCsel 7, 59/
A vértanúk imáján gyarapodott az első századokban az Egyház. Isten meghallgat minden imát, és akik az életüket is odaadják, azok kérésének nyomán nagy kegyelmeket kap a világ. Ezért erősödik hitben az Egyház, és terjed az evangélium az üldözések ellenére.
(folytatjuk)
|