„Íme, valami újat valósítok meg” – mondja a próféta Izajás könyvében. „Valami új van készülőben, látjátok-e?” A prófétai jövendölés most egyszerre vonatkozik a most kezdődő Nagyböjtünkre, és egy megújuló Egyház szervezetnek újrakezdésére.

Ha azt mondom, történelmi pillanatban gyűltünk itt össze – keveset mondok. Hiszen, az örökkévalóság vándoraiként az Isten Országának egy sajátos mozzanatát éljük meg, ezekben a percekben. Nagyböjt elején, a megbocsátás vasárnapjának estéjén, a megfeszített és feltámadott Krisztus titkába nézhetünk be. „Keressétek az Istent – hallottuk a zsoltár verset – és élni fog lelketek!” Igen, ő veszi el aggodalmainkat, szorongásainkat, ő nyugtat meg bennünket. Ő garantálja, hogy nem volt felesleges az imént elhangzott csendes papi ima, melyben nem kevesebbet kértem, minthogy életünk minden napját békességben és bűn nélkül tölthessük el. Szent negyven napon át, egy évnek a tized részében fogjuk ezt begyakorolni, hogy aztán a feltámadás örömében már magától értetődően folytatódjon és menjen, hiszen az Isten Országát is csak így építhetjük fel.

Ennek a belépője a mai estén a kiengesztelődés: azonosulás a bennünket teremtő Istenünkkel, kiengesztelő Krisztusunk titkával. Belépés annak, a megváltó szeretetnek a misztériumába, amely nem csak egyszer-egyszer, hanem mindig türelmes és jóságos, és soha sem irigykedik és soha sem felfuvalkodott, amely mindig mindent elhisz, mindent megért, mindent eltűr, és mindent elvisel.

Amikor Isten országának egy a kiváltságos pillanatát éljük át, amikor egy újrakezdés felszabadító lendületével szeretnénk előre lépni, feltétlen megbocsátással, kiengesztelődéssel indulunk útra. Bocsánatot kérek, személy szerint mindenkitől, mindenért, amiben valaha is adósa maradtam, amiben valaha is megbántottam. Bocsánatot kérünk egymástól, és aláírjuk azt a biankót, amelyen aztán a gondviselés fogja megírni a következő évek szövegét. Feltétlen, abszolút bizalommal bízzuk rá önmagunkat, és egymást a gondviselésre.

Ennek kezdő lépéseként kaptuk meg a nagyszerű lehetőséget, hogy személy szerint kérjünk bocsánatot egymástól, mi paptestvérek, és gondolatban természetesen minden kedves testvértől. A Nagyböjti vecsernye végeztével majd a Krisztus-ikonhoz járulunk,  és utána sorban mindenkitől bocsánatot kérünk. A bocsánatkérés válasza minden paptestvér részéről az, hogy „Isten bocsásson meg neked”. Amit netán emberileg nem sikerült még teljesen lerendezni, ahol még itt-ott előítéletek felhője borít valamit, Isten az, aki pótolja a hiányokat, és lehetővé teszi az együttműködést, most és mindenkoron.

Ebben bízva kezdjük el ezt az új korszakot. Akkor, amikor a Miskolci Exarchátus életének folytatását rám bízta a Szentatya, egy különleges feladatot közvetített felém apostoli nunciusa, hogy előmozdítsam a lelki életet, és szorgalmazzam a zsolozsmát, a pap testvéreim felé. Azt mondta: „Az Egyházkormányzat itt már be van járatva, a dolgok mennek maguktól. De ezt nekem kell hozni.”  Természetes hogy  magamtól nem hozhatom, Szent Pál szavait kell, hogy ismételjem: „Gyöngeségem tudatában elfogódva és  izgatottan érkeztem meg hozzátok.”  De amire egy ember egyedül nem képes, azt megvalósíthatja a gondviselő Isten.

És ismét bízzunk benne, hogy megvalósítja, hiszen ő maga adott nekünk garanciát arra, hogy jelen van közöttünk, ő maga állította és bizonyította, hogy az Isten Országa köztetek van. Ezzel a bizalommal járulok én minden kedves paptestvérem, minden testvérem elé, hogy imáit kérjem ennek az egészen újfajta korszaknak kezdetén. Hiszen a közös imádság nélkül bizonyára nem tudjuk teljesíteni azt a feladatot, amit most kilátásba helyezett az Egyház. Személy szerint kérek mindenkit, hogy nap, mint nap hordozzon engem is és mindenekelőtt ennek az Exarchátusnak a sorsát imájában, Isten színe előtt. Kérjük mindazokat, akik az elmúlt esztendőkben vagy évtizedekben fáradoztak ennek a nagy történelmi fordulatnak eléréséért, hogy maradék erejükkel segítsenek a folytatásban. Kérjük, a már átköltözötteket is, különösen is Eperjesi egyházmegye boldog püspökeit, Péter-Pál és Bazil püspököket és minden szenteket, hogy szent atyáink imái által az Úr irgalmazhasson nekünk. Hogy ne csak a Nagyböjtnek, hanem Egyházunk életének egy újabb hosszú szakaszának sikeresen érhessünk a végére.

„Íme, újjá teremtek mindent” – üzeni Istenünk a kinyilatkoztatás utolsó lapjain a Jelenések könyvében. Bezárva, befejezve azt az ígéretet, amelyet Izajás próféta által 2500 évvel ezelőtt adott. Igen, Ő be fogja teljesíteni azt az újat, amely most készülődőben van. Neki van ereje ahhoz, hogy bennünket, gyönge teremtményeit eszközül használjon, valami hallatlanul nagy dolog megvalósításában. Itt állunk készen valami nagyot tenni, Isten teremtményei, azért a szeretetért, amelyet a megváltó Krisztusban megtapasztaltunk.

Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.