A böjt feltárja előttünk természetünk rejtett oldalait, erejét és gyengeségeit, valamint határait, mértékletességre tanítva ezáltal.

Aki böjtöl, megéli a mindennapi kenyér szentségét, tudni fogja, mit jelent az éhség és az éhes ember, és így sokkal segítőkészebb lesz azokkal szemben, akik nélkülöznek. A böjt, mint olyan, az emberszeretet ébresztőórája is. Sokkal könyörületesebb a szívük azoknak, akik gyermekkorukban valamilyen szenvedésen mentek keresztül, vagy átéltek egy háborút vagy böjtöt gyakorolva megtapasztalták az étel szentségét, mint azoknak, akik egész életüket bőségben élik. Ám mindezeknél fontosabb – ahogyan Nagy Szent Bazil mondja – Krisztus a mi megváltásunkért felvett testet böjttel erősítette meg, ebben a testben fogadva az ördög támadásait, tanítva minket arra, hogy a böjttel erősítsük magunkat és hozzászokjunk az aszkézishez, a kísértésekhez.

Jézus szavai szerint: „Ez a fajta (ti. démon) pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre” (Mt 17,21). És valóban, nem egyszer bebizonyosodott, hogy a böjt nemcsak a testi, hanem a lelki betegségekből is kigyógyítja az embert, sokszor az ördögtől megszállottakat is.

A böjt engedelmességre és alázatosságra tanít. Minden hívő engedelmeskedik saját egyházának és alázattal böjtöl, amikor az elő van írva. Az alázatosságot úgy lehet elsajátítani, hogy Krisztusra gondolunk, aki a következőket mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Abból tanulunk, ha mindent Krisztussal mérünk, ha minden cselekedetünkkel hozzá fordulunk. Hiszen Krisztus nélkül nem lehetséges  teljes alázat. Csak tőle kaphatunk békességet, hogy azt másoknak átadhassuk, de előbb nekünk kell elnyernünk ezt a megbékélést.