Krisztusban kedves Testvérek!
Kedves nyitott szívű honlap látogatók!

Az a megtiszteltetés ért bennünket, miskolciakat, hogy Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, miskolci apostoli kormányzó, görögkatolikus püspök atya elfogadva Gulybán Tibor esperes parókus úr meghívását, 2011. január 5-én Alkonyati Istentiszteletet vezetett Nagy Szent Bazil liturgiájával egybekötötten a Miskolc-Búza téri belvárosi görögkatolikus templomban délután 1400 órától.

Annak ellenére, hogy hétköznap lévén, mégis ezen jeles eseményre szép számmal gyűltünk össze hívek. Megtelt a templom. Az Alkonyati Zsolozsma megszakítás nélkül olvadt bele Nagy Szent Bazil Liturgiájába, s így a majd’ 2 órás szertartás idejére imádságba öltöztetve lelkünket meghajolhattunk Az előtt, Aki testileg megkeresztelkedvén, bennünket bűnbocsánatra méltatott. A szertartás dallamait az énekkar kíséretében együtt énekelte az ünneplő sereglet, a miskolci görögkatolikus papsággal és Püspök atyával együtt élhettük át az ünnep misztériumát. Püspök atya szentbeszédében az Ószövetség és Újszövetség párhuzamában beszélt a víznek a Szentírás történeteiben való jelenlétéről, az igazi mélyen gyökerező hit megtartó erejéről és válaszként az ilyen hitre Istentől kapott nagy csodákról: történetesen hogyan nyílt ketté a Vörös tenger a hit által, amikor a választott nép a rabság után Egyiptomból menekült; hogyan lépett száraz lábbal Józsué a tengerbe; és hogyan kelt át Illés és Elizeus is a folyón szintén száraz lábbal. Milyen csodálatos is az ilyen hitnek az ereje, hogy amikor életünk megoldatlan kérdései, helyzetei előttünk tornyosulnak, az emberi természet hajlamos kétségbe esni, s félelmében feladni a küzdelmet, de az Úristen mindig ad olyan igaz hitű embereket, akiknek hitére válaszolva kinyilatkoztathatja csodáit közöttünk.

Vízkereszt ünnepe a Mi Urunk, Jézus Krisztus szent Istenjelenésének ünnepe (gör. Theofánia – kb. „Istenjelenés”), mert Jézus megkeresztelésének pillanatában a Szentháromság mindhárom Személye megnyilatkozott az embereknek. Az Úr Jézus testileg alámerült a vízbe, a Szentlélek galamb képében leszállt reá, a mennyből pedig az Atya Isten hangja hallatszott.

Merüljünk hát el mi is e misztériumban és mondjuk együtt mindnyájan: „Magasztald én lelkem azt, ki megkeresztelkedni a Jordánhoz érkezik”.

A templomi szertartásokat követően Püspök atya a papság és a hívek kíséretében együtt vonult át a Szinva teraszra, hogy ősi keresztény szokás szerint keleti rítusú vízszentelési szertartást végezzen. A Szinva patak partján már szép számú kíváncsi tömeg gyülekezett. A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola énekkara, valamint a Szent Miklós Bölcsőde, Óvoda és Családi Napközi gyermekei egy kis műsorral készültek a hagyományőrző eseményre. A Szinva terasz alsó lépcsőin gyertyák égtek. A –5-6o körüli hidegben fotósok és operatőrök kíváncsi kamerái előtt valamivel 1600 óra után kezdte meg Püspök atya ezen szép ősi szertartást.

Ősi szertartásról beszélünk, de a közelmúltban nem igazán lehetett hallani a víz ilyen módon való megszenteléséről, ezért kicsit utánaolvastam ezen hagyománynak. „Szomjúhozásomban” az Országos Széchenyi Könyvtár webtárában, „a magyarországi görögkatolikusok vallásos néphagyományában” találtam válaszokat:

„A keleti szertartású egyházközségekben korábban általános szokás volt, de máig is erős a törekvés, hogy a vízszentelés lehetőleg természetes állapotú vízen (élő vízen) történjék. Ahol patak vagy folyó van a közelben, helyenként ma is körmenettel vonulnak a partra a templomból. Itt a jégen kereszt alakban vágott lékbe a pap beleoltja az égő hármas gyertyát, s a hívek innen merítik az otthonra szánt szenteltvizet. Máriapócson a patak jegébe vágott lékbe állították a szertartáshoz használt asztalt. A pap az égő gyertyát a vízbe mártotta, majd a keresztet is háromszor megmerítette. Más adatok szerint Budán a görögkatolikusok a Duna mellett tartották a vízszentelést. A pap itt is a folyóba dobta a keresztet, amit azután kihoztak a vízből. A múlt század végén és századunk első éveiben Ungváron az Ung folyó jegébe vágott léknél szentelték a vizet (Vízkereszt 1901). A Bodrog-parti görögkatolikus parókiákban a vizet századunk első felében a Bodrog jegén szentelték. A jégből kivágott keresztet a hívek virágkoszorúval ékesítették fel. A kereszt egészen a tavaszi olvadásig a szentelés helyén maradt a jégen, amikor azután maga is megindult lefelé az árral. Az adatok szerint a folyó szennyezettsége, és hogy emiatt csak ritkán fagy be, szerepet játszott a szokás megszűnésében.”

Bár a Szinva patak vize valóban nem volt befagyva, s folyóink tisztasága bőven megkérdőjelezhető, mégis ezen régi hagyomány feléledése tiszteletet ébreszt, s Püspök atya beszédéből idézve: Amint a gyertya háromszor alámerült a habokban, és a kereszt is háromszor márttatott a vízbe, úgy a víz megszentelődött, s már nem a szennyet viszi tova, hanem a szentelődés által az áldást. A Szinva most Jordánná változott, és ahogy tovább hömpölyögnek a habjai, hullámai, igen, viszik tovább az áldást! A megszentelődött vízcseppek rajta maradnak még egy ideig a kereszten is, s a következő keresztcsókoláskor tovább adatik a hívek ajkain. Ahogyan Püspök atya is megmerítette a vízből kancsóját és elsőként kortyolt a szentelt Szinva vizéből. A víz eljut az otthonokba is, hisz a hívek is ebből meríthetnek házaik megszenteléséhez.

Vízkereszt ünnepén (amint megkeresztelkedésünkkor is) az Úr az élet forrásává teszi a vizet, s a víz valóban életet-adóvá válik számunkra. Mert a Lélek kegyelme megszenteli azt, ahogyan a Jordánban maga az Úr Jézus Krisztus merült alá a habokba emberi testével és töltötte el azt Istenségével. Amikor ebből a vízből részesedünk, mi a Szentlélekkel és az Úr Jézus Krisztussal kerülünk közösségbe, és magával Istennel egyesülünk. Vízszenteléskor a közönséges víz titokzatosan átváltozik. S az Istennel való ilyetén találkozás lesz áldássá és megújulássá. A keleti hagyomány ezért a vízszentelés ünnepét a fény ünnepének is tartja. A szentelt vízből való részesedés által (a keresztségben) közösségbe kerülünk az Élő Istennel, s bűneink bocsánatát nyerjük. Részesülünk az Isteni fényből, hogy megváltozzunk, „átváltozzunk” mi magunk is.

Eképp a vízcseppek sokasága a Szinva folyamában, az alámerült kereszten, a megmerített kancsókban, és Püspök atya által a didergő, de együtt imádkozó sokaságra hintve hozzák el a szívünkbe-lelkünkbe Isten világosságát, megvilágító (átvilágító) és megváltoztató szeretetét. Énekeljük együtt újra és újra:

„Meghajtád fejedet az Előhírnöknek, és összetörted a kígyók fejeit:
leszállván a habok közé, mindeneket megvilágosítottál,
hogy dicsőítsünk téged, Üdvözítő, a mi lelkünk megvilágítóját.”

A szertartásokon készült fotók az alábbi fotóalbumban tekinthetők meg: http://picasaweb.google.com/el.peregrino.888/MiUrunkJezusKrisztusSzentIstenjeleneseVizkeresztMiskolcBuzaTerSzinvaTerasz20110105?authkey=Gv1sRgCMLBr_nx9P_4ogE#