Nem véletlenül a legelterjedtebb karácsonyi népszokás elevenedik meg , az énekes köszöntő a fáklyás felvonulással egybekötve sok emberhez eljut ilyenkor. Egy több tízezres lélekszámú lakótelepen nem tudunk bekopogtatni minden lakásba, ám a főutcán végigvonulva énekszóval, Istent dicsérve sok járókelőt megállásra késztet, kíváncsi tekinteteket csal ablakba, erkélyre, s talán reményeink szerint évről évre többen csatlakoznak is hozzánk.

A lakótelep két végéről vonulók középen „az IGE templománál ” találkoznak, s itt minden évben másik egyházközség – az idén a görögkatolikusok – betlehemes játékot mutatnak be a felnőttek előadásában. Idén csaknem húsz fős lelkes kis csapatunk készült, tanulta a szöveget, az énekeket. S hogy bensőségesebb, hitelesebb legyen a környezet élő állatokkal népesült be az istálló: bárányok, kecskék és egy csacsi lehelte a meleget a kemény mínuszban. Meghatóvá pedig az tette mindannyiunk számára, hogy a Máriát és Józsefet játszó fiatal házaspár valóban – immár negyedik – kisbabáját várja. Ezt az óvodások éneke, kis köszöntője követte, akik a nagy hidegben is példásan kitartottak, lelkesedésük átragadt mindenkire.

S miért tesszük ezt évről évre? Mert népszokásaink gyökerek, melyek a nemzethez kötnek minket. Mert Ádventben az ÚrJézus eljövetelét várva tanúságot teszünk ezáltal is hitünk mellett. Mert ajándékot szeretnénk adni embertársainknak „aranyvasárnap”, megmutatni, hogy így is lehet: „AZ AJÁNDÉK, AMINEK ÁRA NINCS. JELKÉP. SZERETET.”