Görög katolikus papok és családjaik találkozója
Orosz Rita 2010.07.05. 07:59
![](portal/exarchatus/image/news/1278309761.jpg)
2010. július 3-án Miskolc-Avason csak egy dolog hibádzott:
kevés időt töltöttünk együtt!
Gyönyörű, amint sok-sok száj dicséri Istent, és a Parakliszban az õ Szűz Anyját. Nem tehettünk ennél jobbat-okosabbat-üdvözítőbbet találkozásunk első órájában!
Azonban az imádságot követő programok is megérdemelnek egy beszámolót.
Kicsiny a görög katolikus közösség, nagy vonalakban tudunk egymásról. Mégis jól esett, hogy röviden elmondhatta magáról-családjáról mindenki, amit aktuálisan lényegesnek tart. Összetett a keleti rítusú pap élete. Közössége vezetője, legtöbb esetben férj, apa. (S még mennyi „szerep” adódik a hétköznapokban! Ha hittan óra, akkor pedagógus, ha lelki vezetés, akkor pszichológus, ha építkezés zajlik, sem lehet minden aprósággal futni a mérnökhöz…) Jó megismerni egymás örömeit és nehézségeit, s tanulni is ezekből.
Dr. Nagy Kálmán előadása alatt az apróbbak kézműveskedtek. Így zavartalanul hallgathattuk a Megyei Gyermekkórház igazgatóját, országgyűlési képviselőt, aki ezúttal úgy érkezett közénk, mint a görög katolikusok nagy családjába tartozó. Beszédében egyenességre, hitelességre, bátorságra biztatott. Későbbi beszélgetésünkben a következőket fogalmazta meg:
„A görög katolikus papcsaládoknak van egy alapvető feladata, ez a példamutatás.
A másik, ami nagyon fontos: a görög katolikus papcsaládnak feladata, hogy a hitéleti tevékenységet az egész családja –ugye, általában sokgyerekes családokról van szó-, az egész családja sugározza. Ami azt jelenti, hogy az egyházközségnek összetartó ereje és motorja a pap családja. A család egy tagja sem izolálódik, hanem mindenki aktívan részt vesz a közösségépítő munkában. Ugyanis az emberek borzasztóan várják azt, hogy ne legyenek egyedül. Hogy valaki szervezze az életüket. Rengeteg ember van, aki már nem tudja szervezni a saját életét. Befogadjunk, beszélgessünk, összetartsuk őket, ez –véleményem szerint- a görög katolikus papcsalád feladata, túl azon az Egyház által jól definiált tevékenységen, ami konkrétan a papé. De ez az, ami nem számon kérhető. Ez az, amit lelkileg adnak a körülöttük élő embereknek. És ez a legtöbb.”
Szóval nem az a bizonyos kávé-féle a legtöbb, mi adható… A keresztény ismer annál értékesebbet…Találkozónkon tapasztalhattunk is ebből.
Professzor úr összefoglalóan ennyit emelt ki:
„Egy ilyen napnak az üzenete az lehet, hogy ez a mi világunk olyan, amiben nagyon jó lenni! Jó érzés itt lenni! Körülölel bennünket egymásnak a szeretete. De nekünk van felelősségünk ezen a körön kívül. Ez a felelősség óriási.
Ez a nap arra való, hogy feltöltődjünk ahhoz, hogy másnap el tudjuk végezni azt a munkát, ami ránk vár. Mindenkinek azt kívánom, hogy érezzék-átérezzék annak a nagyszerűségét, hogy itt együtt milyen jó. De azt is érezzék, hogy holnapra ebből merítünk erőt és önbizalmat.
A legnagyobb bajnak az önbizalom hiányát tartom. Önbizalmat ahhoz, hogy erős és határozott lépéseket tegyünk a megújulás irányába. Ez a mi feladatunk. Nem feltétlenül azt kívánom ezzel mondani, -bár természetesen az lenne a legjobb- hogy mindenkiből hívő keresztényt csináljunk. Hanem, hogy sugározzunk feléjük az Egyház által és a mi vallásunk által meghatározott értékeket.”
Valóban:
Jó volt együtt lenni. Együtt imádkozni, beszélgetni, focizni, úszni, ebédelni. Meggyet csipegetni. Csipkelődni, kacsintani. Felidézni. Feltöltődni.
De ne felejtsük, amit a doki üzen:
Körön kívül is (ott igazán!) van feladatunk, felelősségünk!
|