Az utóbbi évtizedek általános szokásától eltérően nem tettük át az ünneplést védőszentünk – diadalmas Szent György nagyvértanú – napjáról a következő vasárnapra, hanem annak előestjén (csütörtökön) tartottuk meg. Így jobban tudtunk kötődni az ünnephez és a vendég atyánk Jeviczki Ferenc abaújszántói esperes-parókus úr is könnyebben el tudott jönni, mint tehette volna azt a nagyon terhelt hétvégén.

A másik – a vidékünkön még kevésbé gyakorlott – mozzanat az volt, hogy a templomi szertartások után a terített asztalnál is együtt ünnepelt a kicsiny közösség. Tehettük ezt azért, mert ezen Isten-háza alig több mint másfél évtizede létesült csupán, így búcsújának nincs annyira hagyományos jellege, mint más templomokénak, s mert a többség jónak látta, hogy a volt iskola másik termében, az ünneplés közösségi módon folytatódjon.

Ami talán a közfelfogás szerint rendhagyónak számít azt mi hagyományteremőnek szántuk. Reméljük, hogy hasonlóan sikeres és örömteli lesz a folytatás is...