Sirassa meg keservesen a világ az ősszülőket,

akik az édes élvezet miatt elbuktak!

Szent atyáink a szent negyven nap előtt ezt a visszaemlékezést elrendelve arra utalnak, hogy mennyire hasznos gyógyszer emberi természetünk számára a böjt, s hogy mennyire gyalázatos mindaz, ami a falánkságból és engedetlenségből fakad. Az atyák nem is részletezték itt a világban emiatt támadt számtalan sok bajt, hanem egyedül csak ősszülőnknek, Ádámnak az esetét mutatják be: mennyi baj származott abból, hogy nem tudott egy kicsit böjtölni, s ráadásul mindezzel a mi természetünket terhelte meg. Mindez azt is fényesen megvilágítja, hogy Isten embereknek adott parancsa, a böjtölés, eredetileg valami jó dolog volt. Aki viszont ezt nem tartotta be, hanem engedett a gyomra kérésének illetve az Éva által őt becsapó kígyónak, az nemcsak hogy nem lett Isten, hanem még a halált is magára vonta, és ezt a pusztulást az egész emberi nemnek átadta.

Az első Ádám mohósága miatt böjtölt aztán negyven napon át az Úr, vállalva az engedelmességet, s ennek alapján tervezhették el a szent apostolok ezt a negyven napos böjtöt, arra gondolva, hogy aki azt nem tartotta be, az a halhatatlanságot elveszítve szenvedést vont magára, mi viszont a böjt megtartása által újra boldogságra juthatunk.

Aztán – amint már korábban említettük – a szent atyák másik célja az lehetett, hogy Istennek kezdettől fogva végbevitt műveit tömören összefoglalva fölelevenítsék. Mivel pedig minden bennünket sújtó ítélet alapvető oka Ádám bűnbeesése és a boldogságból való száműzetése, éppen emiatt állítják most ezt szemünk elé, hogy mi mindezt végiggondolva megmeneküljünk ettől, és semmi esetre se kövessük az ő mértéktelenségét.

Isten a hatodik napon saját kezűleg alkotta meg Ádámot, s lelket lehelve bele még saját képmásával is megtisztelte őt, de az mindössze hat órán át maradhatott a paradicsomban, mert miután megszegte parancsát, száműzött lett onnét. A zsidó Philón azt állítja, hogy Ádám száz időszakot töltött a Paradicsomban; mások pedig a hetes számot tisztelve hét (ott töltött) napról vagy időszakról beszélnek. De hogy pontosan a hatodik órában nyújtotta ki kezét a gyümölcs megérintésére, azt az új Ádám, Krisztus is nyilvánvalóvá tette, aki éppen a hatodik nap hatodik órájában tárta ki karjait a keresztfán, hogy gyógyulást hozzon amannak romlására. Az első embert egyébként annak idején az enyészet és halhatatlanság közötti állapotban teremtette meg Isten, hogy aztán amelyik irányba szabad akaratával hajlik, azt szerezze meg magának. Teremthette volna őt bűntelennek is, de hogy a sikeres megvalósítás az ő döntésén is múljon, ezért adott törvényt neki, hogy az összes fához hozzányúlhat, csak egyetlen egyhez nem. Ezzel valószínűleg az isteni erőnek összes teremtményéből fakadó megismerésére utalt, másrészt pedig arra, hogy az Isten természetét semmiképpen sem ragadhatja meg. Teológus Gergely is így gondolja, hogy ezek a fák az isteni megismerést jelentik: eszerint Isten megengedte Ádámnak, hogy az összes többi elemről és minőségről elmélkedjen, és minderről el is gondolkodjon, dicsőítve értük Istent, hiszen tulajdonképp ez az igazi élvezet. S ugyanúgy megengedte neki, hogy a saját természetét is megismerje. Isten lényegét azonban és hogy hol és hogyan hozta létre a mindenséget – ezeket már nem lett volna szabad tovább kutatnia. Az ember viszont a többit elhanyagolva inkább éppen az Isten dolgai iránt érdeklődött, és egész pontosan akarta kifürkészni az ő isteni természetét. Mivel pedig ezekhez Ádám tökéletlen, együgyű és persze még gyermeteg is volt, ezért mihelyt a Sátán Éva által az Istenhez való hasonlóság ötletét sugallta neki, ő emiatt elbukott. A nagy Aranyszájú János pedig ennek a fának kétféle jelentést is tulajdonít. Szerinte a Paradicsom a földön is van, és nemcsak eszmeinek, hanem érzéki valóságnak is tekinthető, ahogyan Ádám is az enyészet és halhatatlanság véglete között állt. Így tartja meg Szent János a szó szerinti értelmezést is, de ugyanakkor nem ragad le a betűnél. Egyesek pedig azt állítják, hogy ez az engedetlenség fája fügefa volt, hiszen miután az ősszülők rájöttek meztelenségükre, ennek a leveleivel takarták be magukat, s később eszerint Krisztus is épp emiatt átkozta meg a fügefát, mert ez lehetett az első törvényszegés tárgya. Hiszen ennek a fának van némi köze és hasonlósága a bűnhöz is: egyrészt az édessége meg a szúrós levelei alapján, másrészt pedig a ragadós mivolta révén, amit a tejes állaga okoz. Vannak aztán olyanok is, akik ezt a tiltott fát Ádámnak Évával való kapcsolatára és az ő testi megismerésére vonatkoztatták, de ez helytelen.

Miután tehát Ádám a bűnbeesésével halandó testbe került, megátkozva száműzött lett a paradicsomból, és a tüzes kardot viselő kerub lett odarendelve a kapu őrzésére. Ő pedig azzal szemben leülve sírt, hogy ekkora javaktól lett megfosztva azért, mert nem tudott egy kicsit böjtölni, s hogy ezzel ráadásul az egész tőle származó emberi nemet is ugyanilyen büntetés részesévé tette mindaddig, míg maga az Alkotónk a mi Sátán által tönkretett természetünkön megkönyörülve el nem jött, hogy a Szent Szűztől megszületve és erényesen élve épp az ellenkező életutat járja végig. Ő a böjtölésnek és megalázkodásnak ezt az útját be is mutatta nekünk, majd pedig miután a bennünket fondorlataival lépre csalt Sátánt legyőzte, újra visszavezette Ádámot eredeti méltóságába.

Mivel isteni ihletésű atyáink mindezt a Nagyböjti Énektár egészében akarták szemünk elé állítani, először is az Ószövetséget mutatják be, s abból is mindenekelőtt a teremtést és Ádámnak a boldogságtól való elbukását, amiről éppen az imént tettünk említést. Aztán pedig Mózes, a próféták és főként Dávid szavai által valamennyit azzal is foglalkoznak, ami a kegyelem elérkezéséig tartott. Majd pedig sorban előadják az Újszövetség eseményeit is. Ezek közül a legelső az Örömhírvétel, amelynek ünnepe Istennek kimondhatatlan gondviselése folytán majdnem mindig a nagyböjtre esik; aztán majd sorra kerül Lázár és virágvasárnap. A nagyhéten felolvasott evangéliumi szakaszokkal már Krisztus Urunknak szent és megváltó szenvedéseit is részletesen himnuszokba foglalják. Végül pedig majd beszámolnak a feltámadásról, sőt az Apostolok Cselekedeteinek elbeszéléseivel az azt követő eseményekről is egészen a Szentlélek lejöveteléig: hogyan történt az evangélium meghirdetése, és hogyan gyűjtötte Isten egybe az összes szentet. Hiszen az Apostolok Cselekedetei egyben a feltámadás tényét is megerősítik a csodák által. Most tehát a szent negyven nap küszöbén annak emléke elevenedik föl előttünk, hogy mivel Ádám egyszer nem böjtölt, azért ilyen sok szenvedést kellett elviselnünk. De hogyha most eszünkbe jut az, hogy a böjtölés hiánya mennyi rosszat eredményezett, akkor hát igyekezzünk örömmel fogadni és megtartani a böjtöt, hogy azt a célt, melyet Ádám elvétett tudniillik az átistenülést, mi a böjtölés által elérhessük. Bánkódjunk csak a böjtölés során vállalva a megaláztatást is, amíg reánk nem tekint Isten, hiszen ezek nélkül nem egykönnyen érhetjük el azt, amit egyszer elveszítettünk!

Hozzátehetjük még azt is, hogy a szent negyven nap az egész esztendőnek tized része. Mivel tehát lustaságunk folytán azt nem vállaltuk, hogy folytonosan böjtöljünk és soha rosszat, ne tegyünk, az apostolok és a szent atyák ezt az időszakot a lélek nyaraként hagyták ránk: hogy amit az egész esztendő során helytelenül tettünk, azt most töredelemmel és a böjtöléssel magunkat megalázva végre hagyjuk el, hiszen most a böjtöt pontosabban be kell tartanunk. Persze nem is csak erről, hanem a többi három böjti időszakról, a szent apostolok, az Istenszülő böjtjéről és a karácsony előtti negyven napos időszakról is elmondható ugyanez, melyeket a szent atyák a négy évszaknak megfelelően negyven napra jelöltek ki. Ezt viszont most a szent szenvedés miatt még azoknál is nagyobb becsben tartjuk: mivel Krisztus is épp ezt a negyven napot böjtölte végig, s így dicsőült meg; aztán Mózes is negyven napos böjtölés után kapta meg a Törvényt, és Illés meg Dániel is az Istennél tetszésre talált többi szenttel együtt így böjtölt. Azt, hogy a böjtölés jó, Ádám esete az ellentéte alapján teszi nyilvánvalóvá. Éppen emiatt gondolták így a szent atyák, hogy Ádám száműzetésének emlékét mostanra helyezik. 

A te kimondhatatlan könyörületességeddel, Krisztus Istenünk, méltass minket a paradicsomi boldogságra, és irgalmazz nekünk, mint egyetlen emberszerető!