„Isten, áldd meg a magyart!” A magyart, a ruszint, a szlovákot, az ukránt, a cigányt, a románt, a szerbet, a lengyelt, az oroszt, a németet, a bolgárt, a horvátot, a szlovént, a görögöt! Áldj meg mindannyiunkat, kik e Hazában élünk!

„Jó kedvvel, bőséggel...” A Szent Liturgia végén, az amboni ima után a pap csendesen imádkozza: „ Töltsd be örömmel és vígsággal szívünket!” Ő adjon jókedvet, Ő adja nekünk szeretete és gondoskodása bőségét.

„Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel...” A legnagyobb ellenségünk a kishítűségünk: magunkban sem hiszünk, hát még Istenben. Vegyük észre felénk nyúló, felemelő, megmentő, oltalmazó vagy megölelni akaró karját.

„Bal sors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt...” A balsorsból csak Vele kerülhetünk ki. A Felé fordulásunktól függ, hogy mikor kezdődik ez az új esztendő!

„Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.” Hogy megbűnhődtük-e már, nem tudom. Csak azt, hogy van miért engeszteni, van miért bocsánatot kérni, van miért hálát adni.

Mert Ő többet lát bennünk, mint amit megmutatunk. Ő többet ad nekünk, mint amit mi kérhetünk, remélhetünk, vagy amiért egyáltalán hálát tudunk adni.

„Isten, áldd meg a magyart!” Nem azért mert megérdemeljük, hanem azért, mert mi is fontosak vagyunk Neked, s az új esztenő első szavaival is ezt kértük Tőled!