Kedves Testvéreim itt Rómában és a világon mindenütt, és ti mindannyian, férfiak és nők, akiket az Úr szeret!

„Fényesség ragyog ránk a mai napon,
mert megszületett nekünk az Úr!”

(Római Misekönyv, Karácsony Hajnali mise, Bevezető ének)

A hajnali mise liturgiája arra emlékeztetett bennünket, hogy az éj már elmúlt, és felkelt a nap. A fényesség, amely a betlehemi jászolból árad, fölöttünk ragyog.

Mindazonáltal a Biblia és a liturgia nem a természetes fényről beszél, hanem egy másfajta, különleges fényről, amely valamiképpen felénk irányul, „bennünket” céloz meg. Ugyanazt a „mi”-t, akikért a betlehemi Gyermek „megszületett”. Ez a „mi” az Egyház, a Krisztusban hívők egyetemes nagy családja. Ezek a hívők reménységgel várták az Üdvözítő új születésének napját, és a mai nap misztériumában ennek az eseménynek az örök aktualitását ünneplik.

Kezdetben, a betlehemi jászol körül ez a „mi” szinte láthatatlan volt az emberi szemek számára. Ahogyan Szent Lukács evangélista utal rá, Márián és Józsefen kívül csak az a néhány egyszerű, alázatos pásztor tartozott bele, akik az angyaloktól kapott hír hallatán a barlanghoz siettek. Az első karácsony fénye olyan volt, mit az éjszakában meggyújtott tűz. Sötétség vette körül, de a betlehemi barlangban az igaz világosság fénye ragyogott, „amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). S tényleg, minden olyan egyszerűen és rejtetten történt, pontosan abban a stílusban, ahogy Isten az egész üdvtörténelem során működik. Isten szeret parányi fényeket gyújtani, hogy azután tágas körben világítsanak. Az Igazság, akárcsak a Szeretet, amelyeket ez a világosság magába foglal, ott gyulladnak ki, ahol befogadják őket, hogy aztán apródonként, mégis egyre szélesebb körökben terjedjenek, azok szívében és értelmében, akik önként megnyílnak az ő világossága előtt, és így maguk is a fényforrássá válnak. Az Egyház történelme vette itt kezdetét, s indult hosszú útjára a szegényes betlehemi barlangtól, hogy aztán egész Néppé váljon a századokon át, és a világosság forrásává legyen az egész emberiség számára. Ma is, mindazok által, akik találkoznak a Gyermekkel, Isten tüzet gyújt a világ éjszakájában, s általuk arra hívja az embereket, hogy ismerjék föl Jézusban az ő üdvözítő és felszabadító jelenlétének „jelét”, és hogy a Krisztus-hívők közösségének „mi”-je az egész emberiség méreteire szélesedjék ki.

Mindenütt, ahol ez a „mi” befogadja Isten szeretetét, ott Krisztus fénye ragyog, még a nehéz helyzetekben is. Az Egyház úgy, mint Szűz Mária, Jézust adja a világnak, a Fiút, akit ő maga ajándékként fogadott, s aki azért jött, hogy megszabadítsa az embert a bűn szolgaságából. Amint Mária, az Egyház sem fél, mert ezt a Gyermek az ő ereje. Mária pedig nem tartotta őt meg magának: felajánlja mindazoknak, akik őszinte szívvel keresik, a legkisebbeknek, a szorongattatást szenvedőknek, az erőszak áldozatainak, mindazoknak, akik sóvárognak a béke ajándéka után. És így az emberiség ma élő családjának is, amelyet mélyen érint a súlyos gazdasági válság, ám még jobban az erkölcsi válság. Azoknak, akiket a háborúk és konfliktusok fájdalmas sebei kínoznak. Az Egyház az emberiség iránti hűség és a megosztás stílusában a pásztorokkal együtt sürget: „Menjünk Betlehembe” (Lk 2,15), s ott megtaláljuk a mi reménységünket.

Az Egyház közössége ma is él ott, ahol Jézus született, a Szentföldön, és arra szólítja a lakosságot, hogy szakítsanak az erőszak és a bosszú logikájával, és újult erővel és nagylelkűséggel kötelezzék el magukat a békés együttélés felé vivő úton. Az Egyház „mi”-je jelen van a többi közel-keleti országban is. Hogy feledkezhetnénk meg Irak szenvedéstől terhes helyzetéről, és az ottani keresztények kicsiny nyájáról? Sokat szenvednek az erőszaktól, az igazságtalanságtól, ám mindig készek az együttműködésre, hogy egy olyan együttélési formát építsenek, amely ellene mond a konfliktusoknak és a felebarát elutasításának. Az Egyház közössége munkálkodik Sri Lankán, a Fülöp-szigeteken és a Koreai-félszigeten, ahogy több más ázsiai országban is, ahol a kiengesztelődés és a béke kovászát alkotja. Az afrikai kontinensen nem szűnik meg a kiáltás Isten felé, hogy vessen véget az igazságtalanságnak a Kongói Demokratikus Köztársaságban; Guinea és Niger lakóit az emberi jogok tiszteletére és a párbeszédre szólítja fel. Madagaszkár népét arra kéri, hogy emelkedjék felül a belső megosztottságon, hogy az ott élők kölcsönösen el tudják egymást fogadni. Az Egyház „mi”-jének hangja mindenkit arra buzdít, hogy ne feledjék, az őket továbbra is sújtó drámai körülmények, megpróbáltatások és nehézségek ellenére valamennyien meghívást kaptak a reménységre. Európában és Észak-Amerikában az Egyház közössége arra ösztönzi az embereket, hogy emelkedjenek felül az önző, technika-elvű mentalitáson, mozdítsák elő a közjót, és tartsák tiszteletben a gyengébbeket, kezdve a még meg nem születettektől. Hondurason az Egyház segíti az intézményes rend helyreállítását; egész Latin-Amerikában az Egyház közössége az identitás forrását, az igazság és a szolgáló szeretet teljességét adja, melyet semmiféle ideológia nem helyettesíthet. Állandó parancsként jelenik meg az elidegeníthetetlen emberi jogok tiszteletben tartására és az egyén teljes körű fejlődési lehetőségeinek megteremtésére, s mint az igazság és a testvériség üzenete, és az egység forrása.

Hűségesen Alapítójának parancsához az Egyház szolidáris mindazokkal, akiket természeti katasztrófa, vagy szegénység sújt, akkor is, ha egyébként jómódú társadalomban élnek. Ugyanígy azok számára, akik elhagyni kényszerülnek földjüket, és akiket az éhezés, a tolerancia hiánya, vagy a természeti körülmények romlása űz messze hazájuktól, az Egyház jelen van és a befogadásukra hív. Egyszóval az Egyház mindenütt hirdeti Krisztus Evangéliumát dacolva az üldöztetéssel, a megkülönböztetéssel, a támadásokkal, a közömbösséggel, sokszor az ellenségeskedéssel is, melyeket úgy él meg, mint lehetőséget, hogy Mestere és Ura sorsában osztozzon.

Kedves Testvéreim! Milyen nagy ajándék az, hogy egy közösséghez tartozhatunk, s ez mindenkié! Ez a Szentháromság közössége, amelynek szívéből jött el a világba az Emmánuel, Jézus, a velünk lévő Isten. Amint a betlehemi pásztorok, szemléljük mi is csodálattal és hálaadással telt szívvel a szeretetnek és a világosságnak ezt a titkát! Áldott Karácsonyt mindenkinek!

(ford. Kató Eszter és Pákozdi István)