A betlehemre tekintve érthetjük meg az igazi öröm titkát, ami annak tudatából fakad, hogy az Úr közel van hozzánk. Így kapcsolódik össze a Gaudete („örvendjetek”) vasárnap liturgikus mondanivalója a népi hagyományokkal.

XVI. Benedek beszédének fordítása:

„Advent harmadik vasárnapja van. A mai liturgia Pál apostol buzdítását visszhangozza: „Örvendjetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örvendjetek... az Úr közel van!” (Fil 4,4-5). Az Anyaszentegyház miközben a szent Karácsony felé kísér bennünket, segít felfedezni a keresztény öröm értelmét és ízét, ami annyira különbözik a világitól.

A mai vasárnapon, egy szép hagyomány szerint a római gyermekek eljönnek, hogy megáldassák a pápával a Kisjézus-szobrokat, amelyeket majd betlehemeikben helyeznek el. S valóban sok gyermeket látok itt a Szent Péter téren szüleikkel, tanítóikkal és hitoktatóikkal. Kedveseim, nagy szeretettel köszöntelek benneteket és köszönöm, hogy eljöttetek. Nagy örömömre szolgál tudni, hogy családjaitok megtartják a betlehemállítás szokását.

Azonban nem elég a hagyományos gesztus puszta ismétlése, még ha oly fontos is. Meg kell próbálni a mindennapok valóságában megélni azt, amit a betlehem jelképez, vagyis Krisztus szeretetét, alázatosságát, szegénységét. Ezt tette Szent Ferenc Greccióban: élőben jelenítette meg a születés történetét, hogy átelmélkedhesse, imádhassa, s főként, hogy jobban tettekre válthassa Isten Fiának üzenetét, aki irántunk érzett szeretetből mindent levetkőzve kisgyermekké lett.

A „Kisjézusok” megáldása arra emlékeztet, hogy a betlehem az élet iskolája, ahol elsajátíthatjuk az igazi öröm titkát. Ami nem abban áll, hogy sok mindenünk van, hanem abban, hogy érezzük: az Úr szeret minket, mi pedig odaajándékozzuk magunkat másoknak és szeretjük egymást. Tekintsünk csak a betlehemre: a Szűzanya és Szent József nem tűnik nagyon szerencsés családnak. Első gyermekük nagy nehézségek közepette született, mégis tele vannak bensőséges örömmel, mert szeretik és segítik egymást, s főleg mert biztosak benne, hogy életükben Isten működik, aki a Kisjézusban jelenvalóvá lett.

Hát a pásztorok? Mi okuk volna az örvendezésre? Az az Újszülött bizonyára nem változtat szegénységükön és kirekesztettségükön. De a hit segít nekik felismerni a „jászolba fektetett, bepólyált gyermekben” Isten ígérete beteljesülésének „jelét” minden „jóakaratú” ember számára (vö. Lk 2,12.14), így számukra is!

Kedves barátaim, ebben áll hát az igazi öröm: átérezni, hogy személyes és közösségi létünket meglátogatja és betölti egy nagy misztérium, Isten szeretetének titka. Ahhoz, hogy örvendezzünk, nemcsak dolgokra van szükségünk, hanem szeretetre és igazságra: a közel levő Istenre van szükségünk, aki felmelegíti szívünket és feleletet ad legmélyebb várakozásainkra. Ez az Isten a Szűz Máriától született Jézusban mutatkozott meg. Ezért hát az a Kisjézus-szobor, amelyet betlehemünk barlangjában vagy istállójában elhelyezünk, mindennek a közepe – a világ szíve.”