Válságos Karácsony

Igen, igen, a gazdasági válságra gondolok. Karácsony táján is.
Mert állami gondozott gyerekek körében dolgozom. S míg a korábbi években sokezer forintos ajándékokat kaptak, idén 2000Ft/fő „ellátmányt” kaptunk rájuk az ünnepre. Csodálkoznak nagyon, hogy nem kérhetnek bármit...
Próbálkozásom a következő mese volt:
Bruno Ferrero: A rosszcsont kisördög
Volt egyszer egy égetnivalóan rossz és minden hájjal megkent kisördög, akinek minden erőfeszítését és minden rosszaságát az táplálta, hogy irigyelte az emberek boldogságát. Főleg a gyerekeket gyötörte azzal, hogy viszályt és civakodást szított közöttük az iskolában.
Volt egy időszaka az évnek, amit különösen utált: a Karácsony. Egy olyan időszak, amikor angyalok szállnak a földre, az emberek jobbnak érzik magukat, az ördögöket pedig elküldik a pokolba!
Ezért aztán az egyik évben kigondolt egy tervet, amiről keveset mondunk, ha ördöginek nevezzük. Részletesen előadta gonosz ötletét az ördögök főnökének, személyesen magának Lucifernek, aki gúnyos nevetéssel megveregette pikkelyes vállát:
- Csodálatos, édes Fiam! Igazi ördögiség!
A gonosz kisördög tervéhez szükség volt egy célpontra: egy véletlenszerűen kiválasztott boldog családra. A választás a Marchi családra esett.
A mit sem sejtő Marchi család a szokott gondossággal és némi izgatottsággal készülődött a karácsonyra. A ház ajtaján piros és zöld színekben pompázó koszorú virított, az adventi kalendárium nyitott ablakocskáiból szentek kukucskáltak, az előszobát teljesen elfoglalta a Betlehem a tucatnyi bábuval, báránykával,libával, tyúkokkal, papírból kivágott hegyekkel, tükörcserepekből készült tavacskákkal és egy csodálatos barlanggal, amit a fogashoz erősített angyalkák emeltek a magasba. A nappaliban piros, kék színű és csokoládéból készült gömbök között a karácsonyfa szórta fényét. Az ajándékok szép rendben az egyik sarokban halmozódtak, miközben a konyhából édességek és házi készítésű tészta illata áradt.
Csodálatos, gazdag és derűs szenteste volt, mint máskor is. Márti és Matyi, egyikük 7, a másik 10 éves, az Oratóriumból jöttek, ahol az ünnepi misére próbálták az énekeket. A szupermarket mellett mentek el, a hidegtől kipirult arccal és ragyogó szemmel vitatkoztak.
- Ez biztos a Mikulás volt!
- Nem, a Mikulás öregebb és kövérebb!
- Õ volt az! És azt mondta nekem,hogy ma este, a Jézuska után eljön hozzánk.
- De álszakálla volt!
- Most aztán elég, gyerekek!- szakította őket félbe a mamájuk, aki a konyhában sürgött-forgott. – Karácsony este van. Menjetek, fogjátok a Kisjézust és tegyétek be a jászolba. De lehetőleg ne döntsétek össze az egészet, mint tavaly.
Éppen ebben a pillanatban lépett akcióba az álnok ördögöcske.
- A Jézuska nincs meg! Eltűnt!
- Nézzétek meg a Betlehem mellett!
- A Betlehem sincs meg!
A mama kinézett a konyhából:
- Ne beszéljetek ostobasá…A csudába! Tényleg!
Az előszoba kongott az ürességtől. Mama és a gyerekek rohantak a nappaliba: a karácsonyfa nem volt ott. És az ajándékok sem.
Ebben a percben érkezett haza a papa. Miközben levette a kabátját, egy kicsit csodálkozó arccal kérdezte:
- Miért kapcsoltátok le a világítást és miért vettétek le a koszorút az ajtóról?
Mind a négyen sápadtan néztek egymásra. De hát mi történik itt? Eltűnt az adventi kalendárium is, és a Jézuskának írt levelek sem voltak már a komódon. Aztán, mintha villám csapott volna beléjük, mind a négyen észrevették, hogy másvalami is hiányzik: a finomságok illata.
Futottak a konyhába: töltött kalács, pezsgő, sültek, tészták…mind eltűnt. Ugyanígy a piros terítő az aranycsillagokkal, az asztali dísz a gyertyákkal és az ezüstös magyalágakkal, és az ezüstből készült pezsgősvödör.
- Jaj, nem! – kiáltott Matyi. – A kalács is eltűnt!
- Mi az ördög ez?! – fakadt ki a papa. Öntudatlanul is ráhibázott a dologra.
- Már minden üzlet zárva van – mondta a mama elkeseredve. – Talán maradt még néhány tojás vacsorára…
- Aztán mehetünk aludni…vagy nézhetjük a TV-t…-mondta a papa, még mindig nem térve magához a megrázkódtatásból.
- De hát karácsony van! – kiáltották könnyes szemmel a gyerekek.
- Nincsen már meg a koszorú, a naptár, a Betlehem, a fa…- sorolta panaszosan Márti.
- És nincsenek meg az ajándékok sem! – tette hozzá Matyi.
- Se a töltött kalács, se a tészta, se a pezsgő…- dohogott a papa.
A mamának is könnyes volt a szeme, de megpróbálkozott egy halvány mosollyal:
- De hisz a karácsony valami egészen mást jelent! Van valami, amit senki sem vehet el tőlünk!
- A csodába is, igaz! – kiáltott a papa. – Senki sem lophatja el a mi igazi karácsonyunkat!
Kitárta a karját és magához ölelte a feleségét és a gyermekeit.
- Tudjátok, mit csinálunk? Kimegyünk és csillagok fényében ünnepelünk. Öltözzetek fel jól és menjünk!
- A kicsi kertben csak az utcai lámpák és a szomszéd házak ablakainak fénye világított. Mama, papa és a gyerekek olyan szorosan ölelték egymást, mintha hajótöröttek volnának egy szigeten.
- Tulajdonképpen, amikor Jézus megszületett, még pólyája sem volt – mondta papa.
- De volt ökre, meg szamara…-replikázott Márti.
- Azok nekünk is vannak…-mondta kajánul Matyi a szüleire célozva. Kitört belőlük a nevetés és még szorosabban ölelték egymást.
- Máriát és Józsefet akartam mondani- javította ki magát nevetve Matyi.
Együtt voltak, szerették egymást, és talán ez volt a karácsony.
Abban a pillanatban egy csillag hosszú fénycsóvát bocsátott ki magából, mely ragyogó fényzáport hullatott a kis családra. Csak egy pillanatig tartott, de tisztán látták. Hirtelen elöntötte őket az igazi karácsony öröme és olyan boldognak érezték magukat, mint még soha azelőtt.
Egy szemetes mögött pedig a gonosz kisördög dühében tövig lerágta az összes körmét.
A lakásotthon kamaszai nem bírták végig hallgatni, belebeszéltek, viccelődtek, morogtak. Kétszer türelmesen kivártam, míg elcsendesednek, harmadjára – kis rájátszással- könnyeket sajtoltam ki magamból, és rájuk parancsoltam, hogy kezdjenek tanulni. Nem olvastam végig a történetet. Látták a szomorúságomat, kérleltek, én azonban a nevelői szobában maradtam és csak a minimális kommunikációra szorítkoztam. Azért az ajtót nyitva hagytam, egyrészt, hogy bármelyikük bármikor odajöhessen, másrészt, mert kíváncsi voltam reakcióikra.
Tanulás után a legidősebb fiú összecsődítette mindannyiukat, csendet parancsolt és hangosan elolvasta elejétől végéig a mesét. Ezután szép lassan odaszivárogtak körém, bocsánatot kértek, és azt mondták:
- Mami, nem baj, ha karácsonykor vakaró lesz a vacsora…
(A vakarót más néven cigánykenyérnek hívják, egyszerű lisztes tészta.)
|