„Hétszerte jobban * gyújtatá be a kemencét * a káldeusi zsarnok az ifjaknak, * de látván, hogy felsőbb erő által megszabadulván, a Teremtőhöz és Megváltóhoz így kiáltott fel: * Ifjak, áldjátok, * áldozárok, dicsérjétek, * és népek magasztaljátok * őt mindörökké!” (Irmosz)

Tanítás

A babiloni fogság idején három ifjú nem engedelmeskedik Nabukadnezar királynak, és nem borulnak le a bálvány aranyszobor előtt, amit a király készíttetett előtte. Ezért bevádolták őket, és arra akarta kényszeríteni őket Nabukadnezár király, hogy boruljanak le, ismerjék el istenként a bálványt.

Ezt válaszolták: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud bennünket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, melyet felállítottál!” (Dán 3, 17-18)

Nagy haragra gerjedt a király és hétszerte jobban befűttetett a kemencébe, amelyikbe készültek bedobni a hitvalló szent ifjakat. Ezt énekli meg Egyházunk sokszor az év folyamán, emlegetve utrenyei kánonokban ezt a történetet, titokzatos kinyilatkoztatást látva benne. Hiszen a vértanúság pillanatában a következő dolog történik: „Nabukadnezár király azonban megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó király! Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten.” (Dán 3, 24-25)

Egyházunk liturgikus hagyománya úgy dolgozta fel ezt a szentírási történetet, hogy az öröktől fogva létező második isteni személyt, a mi Urunk Jézus Krisztust látták a káldeusok a tűzben, aki „harmatozó kemencévé” változtatta azt.

Ma azt is elmondja a reggeli szertartás kánonja az Istenszülővel kapcsolatban, hogy a „Babilonban levő ifjak szent énekekkel magasztalják a te igazán isteni Fiadat, akit a kemencében föl is ismertek...” A második hangú utrenyei kánon is ezt adja az imádkozók szájára: „A gonosz zsarnok istentelen parancsa * emésztő tüzet támasztott; * Krisztus pedig a jámbor ifjakra * lelki harmatot árasztott.”*

Látjuk, hogy milyen szorosan kapcsolódik a megtestesülés szent titkához ez a bibliai esemény. Kapcsolódik a hit titkához is, mert az Evangélium, a csodák könyve, Isten Fiának csodálatos születésével kezdődik, minden értelmet meghaladó módon. Aki keresztény, hitből az. Nem csupán ésszerűségek, racionális megfontolások következményeképpen, hanem az értelmet meghaladó titok elfogadásával lesz azzá. Ez a hit kegyelme.

Elmélkedés

A hit Isten ajándéka, általa belénk öntött természetfölötti erény. Ehhez a hithez szükséges az Isten megelőző és segítő kegyelme és a Szentlélek belső segítsége, hogy ő indítsa és fordítsa az ember szívét, Isten felé, és megnyissa az értelem szemét.

A hit Isten parancsainak megtartásával növekszik, kiteljesedik, megértést és belátást ad, egészséges Istenfélelmet. Ezzel a hittel tudott a három ifjú szembeszállni Nabukadnezárral és bálványaival szemben. Isten olyan nagy, olyan hatalmas, hogy nem lehet másnak szolgálni, másnak engedelmeskedni csak neki, különben az esztelenség lenne.

Erről az istenfélelemről így tanította a gyerekeket Bosco Szent János: „Ne felejtsétek el kicsinyeim, hogy teremtő Istenünk az Ő szeretetére és szolgálatára teremtett minket. Semmit sem ér ha a világ összes tudományát és gazdagságát megszerezzük is, de nincs bennünk istenfélelem. Ez a szent istenfélelem forrása minden ideig tartó és örök javaknak.”**

----
* Dicsérjétek Az Urat – Görögszertartású Énekeskönyv Bp. 1974
**Don Bosco Gondolatai az év minden napjára Szent Gellért Egyházi Kiadó