Azt hiszem, ők válnak boldoggá, szentté…

„- Vagy az eszed ment el, hogy ennyi népnek csak ennyit kérsz, vagy nem szentéletű vagy, ahogyan hírlik, hanem önző és csak magadra gondolsz az egyetlen véka gabonával. De legyen. Nem bánom, ennyit adok. Meglátom, mit kezdesz vele!

(A hajó kapitánya átnyújt egy edényt Miklós pp-nek. Ő osztani kezdi a népnek, az nem fogy ki.)

-         Tévedtem.  Nem önző és nem bolond. Miklós püspök valóban Isten embere!

-         Kapitány Úr! A hajón is csoda történt! Hiába adta oda maga a véka búzát, az most nem hiányzik a hajó rakományából!”

December 5-én, az előesti nagyvecsernye után adták elő a kevéssé ismert történetet hittanosaink, a bekecsi görög katolikus templomban.

2010-ben is aktuális:

Ahogyan kinevethették az öt kenyér és két hal ifjú tulajdonosát, ahogyan a kereskedőhajó kapitánya kacagott a műrai püspökön, minket is gúnyosan megmosolyognak, amikor hangoztatni merjük, hogy Istenünk a keveset is megáldja. Konkrét helyzetben, amikor nem csak beszélni kell róla, hanem tudomásul venni –és gyerekeinkkel is megértetni-, hogy valamire nem jut, vagy hogy a mienkből adjunk a nálunk szegényebbnek, ez nem is olyan könnyű…

Kérdés, hogy merünk-e balgák lenni,

akarunk-e boldoggá, szentté válni?