„Az Isten képére alkotott lelket * ártatlanul őrizted meg, * és elmédet az ártalmas szenvedélyektől böjtölés által megtisztítván, * az Uralkodónak ajánlottad föl...” (Alkonyati Zsolozsma)

Tanítás

Szent Száva atya már gyermekkorában vágyakozni kezdett a szerzetesi élet után. Szinte még gyermekként lépett be egy kolostorba, valahol Kappadókia szívében, ahol a Nagy Eftimiosz szentéletű atya keze alatt lett kipróbált szerzetes már 18 éves korára.

A mai vecsernyén az olvasmányok ezzel a mondattal kezdődnek: „Az igazak lelke az Isten kezében van, és gyötrelem már nem éri őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak, és elhunytuk balsorsnak tűnt, tőlünk való elköltözésük pedig megsemmisülésnek.” (Bölcs 3, 1)

A szerzetesség Krisztus Urunk evangéliumának radikális követése, vértelen vértanúság. Lelki katonáskodás abban a szellemi háborúban, ami az emberiségér folyik, láthatatlanul, az Isten és a sátán között. A háború kimenetele nem kétséges, de az ellenség esztelensége és gyűlölete miatt ádáz és embert próbáló. Akik nem értik ezt, azok sajnálkozhatnak egy ideig, ha azt látják, hogy fiatalok sokasága elhagyja a világot, karriert és szerzetesnek áll, fiatal, szép, okos lányok pedig a világi egyetemről kolostorba vonulnak. Mekkora botrány ez a világ szemében! Ezt fejezi ki a mai vecsernyén olvasandó szövegnek az a része, amely így szól: „Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak...” Régen sajnálkoztak a vértanúkon is, hogy vállalták a kínhalált Krisztusért, amikor lehetett volna élni békében, szeretetben nélküle is. Valóban lehet? Létezik béke és tartós szeretet Krisztus Urunk nélkül? Az Egyház tudva, tudva erről a háborúról és ismerve az ellenség gyűlöletét, ezzel a tanítással lép fel a világban: Krisztus nélkül nincs béke, nincs megváltás, nincs erő a sátánnal szemben!

Krisztus Urunk azért jött el, hogy „... a sátán művét romba döntse...” (1Jn 3,8), ezért az Egyház minden böjti időszakban komolyabban veszi a lelki harcot, figyelmeztetve mindenkit arra, hogy nincs értékesebb ajándék Isten számára, mint a saját életszentségünkért tett erőfeszítés.

Elmélkedés

„Ugyan mit adhatnánk Neki cserébe?” Kérdezte valaki Optyinai Szent Száva atyát, amikor megértette az illető, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. (v.ö. Jn 3, 16) „Önmagunkat”.* Válaszolta a szent életű atya, ami magába foglal minden élethivatást, életállapotot és életkort.

Önmagunk odaajándékozásának folyamata a keresztségben kezdődik, a figyelmes imádságban folytatódik, és Isten akaratának megtételében beteljesedik.

Tanács

Gyakoroljuk a csöndes imádságban a figyelmet. Ne engedjük a gondolatok szétszórtságát, és ha ez nehezen megy, akkor kutassuk szétszórtságunk okát. (Az összeszedettség megszerzése akár szokásaink, napi rutinjaink megváltoztatását is eredményezheti.)

----
*Filocalia de la Optina Vol II. Editura Egumenita 2010.